Ötvös Tibor

Amerika Csúcsformában

Hétvégén debütált a Csúcsformában 3 Amerikában és a Jackie Chan - Chris Tucker duó meg is szerezte az elsőséget. A Stardust című fantasy viszont csúnya buktának tűnik, pedig sztárokból nem volt hiány.

Először Amerikában, utána Kínában, most pedig Franciaországban nyomozott sikeresen Carter nyomozó és Lee felügyelő. Chris Tucker és Jackie Chan kettőse a hétvégén harmadszor tért vissza a mozikba és ismét sikerrel kezdték meg karrierjüket. A 140 millióból forgatott epizód közel 51 milliós nyitánya a trilógia második legjobb kezdése. A kritikusok azonban a széria eddigi leggyengébb részének kiáltották ki. Meglátjuk, meddig bírja szusszal.


Brett Ratner és a két mutáns

A Bourne ultimátum és A Simpson család - a film egyaránt 50% feletti visszaesést produkált, mondjuk ez a stúdiókat nem nagyon rémiszti meg. Mindkét film jócskán visszatermelte büdzséjét. Ennél sokkal siralmasabbak a Stardust első eredményei. A tini-fantasy bizony nagyon csúnyán kezdett. 70 milliós büdzsé mellett első hétvégéjén alig lépte túl a 9 milliót.

Bukni fog a Disney Underdog című filmje, valamint az Oviapu folytatása, a Daddy Day Camp is, mely alig 3 milliós bevétele minősíthetetlen kezdet. Jövő héten kerül mozikba Nicole Kidman és Daniel Craig közös filmje, a The Invasion, melynek nem is nagyon lesz vetélytársa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Commandante #23
    George Bush - hu is the leader of china?

    erröl beszéltem
  • Commandante #22
    Volt szerencsém az RH 3-hoz. A feka humorzsák elhízott (alig ismertem fel), inkább szánalmas ripacs, mintsem poénos dumagép. Na hát ilyenböl van már néhány ezer, ez a +1 nem igazán hiányzott. A kungfus csóka megöregedett, szinte hallani az izületei csikorgását. A kunsztok kimerülnek az 1 méteres esés, házfalon LEmászás, székfelrúgás, hasoncsúszás szintjén. Azért ennél bármely huszadrangú francia film több akrobtikát mutat fel. A sztorit valszeg a bullshit generator filmes változatával dobták össze, a nagybecsü Romana ponyvasorozat bármely darabja köröket ver erre a B kategóriásnak is alig nevehetö fostalicskára. A poénok: apáca csúnya szavakat tolmácsol... hahaha… a csókák a legmagasabb kínaival bunyóznak... de erdeti … a kíaniaknak You és Me a neve, na ez aztán odabasz. Gondolom a Youtube-on keringö “Ho is the new leader of China” mottójú Bush-paródia szülöatja most örül. Az ö paródiáján ugyanis legalább lehet röhögni. Az olyan logiákátlanságokat pedig már meg sem említem, hogy a menö hotelekban van ám golyóálló üveg, manapság nyugaton mindenki beszél angolul, legalábbis ha stukkert fognak a fejéhez (igen, még az igazi kínai-franciák is) és atöbbi, mert ugye ez egy akciódús vígjáték. Legalább lenne benne valami szarós vagy legalább egy szájbaingós poén (mint az Adam Sandler-es baromságban), mert azt legalább értjük.

    De nem baj. 1,3 Mrd Kíninak biztos tetszik, azok karmolják a Jackie gyerek grimaszait. Pedig szegényeknek fogalmuk sincs arról, hogy az angol kiejtése még nevetségesebb...
  • kandeláber #21
    Megnéztem a Stardustot, szerintem ez egy nagyon jó kis mese. Idén még nem láttam ilyen jó filmet. Sajnálom nagyon, hogy a marketingjét elbaltázták.
  • asztosz #20
    Én elolvasom a kritikákat de magas ívben sz@rok rájuk. Ha érdekel, hogy mit várhatok egy filmtől akkor fogom és szépen elolvasom a sztorit és próbálok minél több infot szerezni róla, aztán pedig jöhet az előzetes. Én így csinálom, és így eldöntöm, hogy érdekel-e a film vagy sem.
    Nekem a Csúcsformában 3-ból na és a Csillagporból is bőven elég volt az előzetes, hogy rájöjjek, ezek engem nem érdekelnek, viszont a Bourne ultimatum-ra már váltanám a jegyet.
    A RH 3. nyitása meg tényleg sikeres volt de a 2. részhet képest viszont csalódást keltő, és örülhet ha amerikában visszatermeli a gyártási költségeket.
  • DoctorJohnson #19
    tegyük hozzá, hogy a ballistic-et véletlenül pont jogosan nyírta ki a kritika :)
  • DoctorJohnson #18
    a stardust trailer-től a hideg kiráz ha látom a moziban, nem csodálkozom a buktán
  • Wittgen #17
    Én sohasem adok a kritikusok véleményére, magasról teszek arra, hogy mit írnak/mondanak. Megnézem a filmeket, aztán ha szar, akkor elbasztam 9o0 percet az életemből, bosszankodok egyet, aztán kész. Meg sem tudom hiretelen számolni hány olyan film volt szórakoztató a számomra, melyet a kritikusok porig aláztak...vagy legalábbis negatív kritikákat írtak róla.

    Szerintem meg a kritikai írások kevésbé befolyásolják a mozibajárók döntését, s így egy film bevételét (pl Transformers).

    Pl sok-sok ember pl elmegy egy filmre, amire 100%-ot adtak a kritikusok->jó sok lovetta jön be a moziknál->nézők koppannak, mert igazából a film egy nagy kalap szar, de a pénzüket nem kapják vissza-> Tehát egy gagyi film qrva nagyot kaszált.

    Itt meg pl lehet, hogy a Stardust egy jó kis múvi, csak éppen az amcsik nincsenek ráállva.

    Kíváncsi lennék, hogy egy rendőrsztori mekkora bevételt hozott volna az amcsiknál (full hongkongi film), holott szerintem a széria bármely tagja mérföldekkel jobb a Rush Hour filmeknél. De ugye a RH amcsi klisékkel van tele, ezért lehet sikeres.
  • winnie #16
    "a "magukat minősítették ezzel a kritikusok, gartula nekik." mondat az "Az pedig, hogy a hobbitokat gyerekeknek azonosították..." mondathoz tartozik. Érted, miről van szó???"

    tökéletesen. Kiemeltél egy mondatrészt, ami harsány kacajra késztet. Hogy a fenébe érettségiztél, már ne is haragudj, magyarból?

    (komolyan én égek az ennyire felkínált magaslabdák esetében...:(
  • pauly #15
  • Csaba42 #14
    Sorry, az első "magukat minősítették ezzel a kritikusok, gartula nekik." helyett "szerintem te minősíted magad azzal, hogy minden kritikust egy kalap alá veszel."-t akartam idézni!