Szekeres Viktor

Anyagi és kritikai bukás Koltai első amerikai filmje

Igazi magyar invázió Hollywoodban. Csupó Gábor Híd Terabithia földjére című fantasy-je révbe ért, Antal Nimród és az Elhagyott szoba közepes sikerrel, de jelen volt a bevételi listákon, Koltai Lajos sztárparádéja, viszont rondán elhasalt.

Már az előjelek sem voltak kedvezőek, hiszen a film előzetes kritikái a műfajhoz képest meglehetősen lehordták az operatőrként befutott és a rendezőként a Sorstalansággal debütáló Koltai Lajos amerikai bemutatkozását. Pedig az Órák című Oscar-díjas filmhez alapul szolgáló regényt író Michael Cunningham könyvéből készült Evening (Este) igazi sztárszereposztással bírt (Claire Danes, Toni Collette, Vanessa Redgrave, Natasha Richardson, Meryl Streep, Glenn Close).

Az efféle filmeket általában szerényebb érdeklődés és viszonylag jó kritikai visszhang kíséri, azonban a rottentomatoes.com összesítő oldalán mindössze zsenge 28%-os értékelést ért el az este 23 pozitív és 59 negatív kritikával.

A közönség reakciója is elég negatív volt, hiszen a 977 moziban bemutatott film 3,5 millió dollárt hozott az első hétvégén, ami mindössze főleg a műfajhoz képest gyenge 3584 dolláros átlagot jelentett, így mindösszesen 10 millió alatt várható a bevétel és az Oscar-vágyaink is köddé váltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Toughtful #19
    Volt egy darab filmje előtte (A Kontroll) szóval mikor is bizonyított előtte?
  • Sance231 #18
    Ezzel azért vitatkoznék, rengeteg tehetséges emberke van ebben az országban, az már más kérdés, hogy nem juttatják őket lehetőségekhez, hanem mindenféle faszságokra költik az állami filmes pénzeket.
  • Inquisitor #17
    Hát ez annyira nem meglepő, anno már a Sorstalanságnál is vita tárgya volt, hogy nagyon jól tud képeket beállítani (érthető okokból), de finoman se egy rendező alkat ...
    Az Antal Nimrod kinti filmje meg nem nagy durr, de sz*rból nem lehet várat építeni, volt egy szuper alacsony költségvetése, meg egy f*s forgatókönyv. Viszont ő már többször bizonyított mint rendező!
  • NEXUS6 #16
    A Mephisto oscart kapott, és volt még ezen kívül is olyan jelölt film, amiben ő is dolgozott.

    Szal nem valami B kategóriás szinésznőcskéről van szó, aki valami producer f.sza után szegődött.

    Ettől függetlenül szerintem sem kéne eröltetnie ezt a rendezést. Amilyen életteli képeket tud operatörként csinálni ugyan olyan élettelen rendező.
  • savior #15
    mi magyarok sokmindenben jok vagyunk, de a filmkeszites nem az erossegunk
  • winnie #14
    hollywoodban nincs sok esély. ha valaki kap, élnie kell vele, nem? antal filmje korrektül hozott és mérföldekkel jobb kritikákat kapott, mint az evening. mág a rottenen is. ami egy béfilmtől elismerés.
  • raymond01 #13
    Ez a baj!
    A magyar már az első kinti filmtől Oscart vár!! Azért mennyi nagy rendező van aki hosszú éveket vár a szoborra! Lásd Martin Scorsese.
    Az Antal Nimród film nekem tetszett!
  • winnie #12
    ja, amúgy a bukás sajnos várható volt, amikor kiderült, hogy a forgalmazó betolja 900 moziba a filmet, hogy gyorsan ledarálják, hiszen az arthouse filmeket kevés moziban indítják, hogy elinduljon a buzz, hogy "ezt látni kell" és így egyre több moziba kerül be és egyre jobban érdekli az embert.

    a 900 mozi azt jelentette, hogy gyorsan legyen meg a bevétel maximalizálás és aztán ki is veszik a mozikból.
  • winnie #11
    "7,6-ot kapott, ami egész jó, "

    most 7.6, később kevesebb, de ha nem is, akkor is. egy film, amit 24-en néznek meg és mind a 24 ember szerint király, az attól még bukás.

    egy ilyen volumenű filmnél, ilyen botrányosan rossz kritikák, mutatták a sorsát. egy horrornál egy 30-40% királyságnak számít, hszen a horrorokat lehúzza egy kritikus. egy ilyen díjnyertes alapanyag mindig jó kritikákat kapő.

    ráadásul egy 3000-es moziátlag is mindent elmond.
  • winnie #10
    "Ja kérem, hogy senkinek nem loccsan ki az agyveleje, és nincsenek benne milliárdos kütyük??? Hát ezt bizony nehezen veszi be az átlag amerikai néző gyomra..."

    ja, kérem. nyilván ezért lesz akkora siker egy csomó arthouse film. amerikát nyilván érheti sok kritika, de az biztos, hogy jobban értékelik a nem "kiloccsanós" filmeket, mint mi.