SG.hu·

Tom Cruise nem forgathat Németországban

Tom Cruise újabb bajba került vallása miatt. Ezúttal a Hitler elleni merényletről szóló új filmje kapcsán ütközött falakba. A Bryan Singer vezette stáb ugyanis szeretett volna az eredeti katonai helyszíneken forgatni, ám a Német Honvédelmi Minisztérium Cruise vallása miatt nem engedélyezte ezt.

Cruise és Singer közös munkája, a Valkűr egy megtörtént eseményt dolgoz fel. Claus Schenk Graf von Stauffenberg ezredes szabad bejárással bírt a rastenburgi főhadiszállásra, ahol 1944. július 20-án pokolgépet robbantott. Hitler azonban - az asztalnak köszönhetően - túlélte a merényletet. Az ezredest három társával együtt még aznap este agyonlőtték a berlini Wehrmacht-főparancsnokság Bendler nevű blokkjának udvarán.

A projekt a bejelentése után azonnal botrányt kavart. Először az ezredes fia tiltakozott hevesen a főszereplő Cruise személye ellen, majd most a Német Honvédelmi Minisztérium állított akadályt a film elé. A stáb ugyanis szeretett volna az eredeti helyszíneken forgatni, ám a Benderblock ma a Minisztérium része és a tiltással nem léphetnek be oda.

A döntésről a szóvívő csak ennyit mondott: "Szeretnénk, ha egy hiteles film készülne Stauffenberg ezredes tettéről, ám addig nem engedélyezünk semmit, míg a főszerepet a Szcientológia szekta egyik tagja alakítja." A történethez hozzátartozik, hogy Németországban a Szcientológia Egyházat évek óta megfigyelés alatt tartják, mivel egy vallásnak álcázott üzleti vállalkozásnak tartják.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Acheron2007. 07. 02.. 11:35||#21
Szerintem túl fogja élni 😄D
© Inquisitor2007. 06. 30.. 11:15||#20
Ja, milyen "aljasak" ezek a budhisták, hogy nem a pénz az Istenük. 😉
© dronkZero2007. 06. 29.. 23:11||#19
A blog maga kicsit leült már, meg a fórumot elárasztották a szcientológusok, de a lényeg azért ott van.
© dronkZero2007. 06. 29.. 23:09||#18
Rémálom blog

Ha már a szcientológiánál tartunk...
© lekvároshurka2007. 06. 29.. 16:10||#17
na igen bvalek2 nek azért ebbe igaza van <#worship> lehet hogy nemtul fair a vagyonok elosztása de ott meg nincs is.. vagy ha igen az még rosszabul van elosztva 😄
© lekvároshurka2007. 06. 29.. 16:08||#16
Megjegyzem 1 qurva jo film már van erröl a témárol soooorry nem vágom már a cimét, nem ilyen hagyományos akcio stilus, nekem baromira bejött nem mai darab jopár éve láttam aki szereti az ilyet nézzen utána tuti darab. A stauffenberget alakito szinész nagyon paszol a szerepébe(de nagyon nagyon) és ha jol ? emlékszem a film végén láthato fotora(az igazi stau.) még hasonlitt is picit.
© bvalek22007. 06. 29.. 15:58||#15
Hasonlítsd össze az életszínvonalat ott, ahol a buddhista bódianyámkínyja ügyködik, meg ahol ûrhajósokat lõdöznek az ûrbe... mintha az utóbbi jobban mûködne <#nezze>
© Inquisitor2007. 06. 29.. 15:52||#14
Más. Egyik napi szennylap fõcíme nemrég arról szólt, hogy Tomi fiú othagyja az "egyházat", ezek szerint vagy kamu (ami a forrást tekintve valószinû), vagy nem számít a németeknek, vagy a Sci nem engedte csak úgy el a legdrágább reklámarcát.
Németek meg különösen háklisak a Sci-re, ebben benne lehet, hogy sok mindent szigorúan ítélnek meg ami kapcsolatos lehet a náci múlttal, és hát tök mindegy ki fia borja, de a Sci is valamiféle übermench arcokrólszól ... Anno kiszedették a W2000-bõl a Defrag progit mert egy Sci érdekeltségû cég csinálta.
© Inquisitor2007. 06. 29.. 15:48||#13
Ráadásul ezt már megcsináltál filmben egyszer, de meg se lepõdnék ha több verzió is lenne. Én láttam az egyik verziót, és nem éreztem úgy, hogy ne lenne történelem hû.
© TommyGun2007. 06. 29.. 14:47||#12
Komolyan mondom nekem hányingerem van az ilyen kamu keresztény egyházaktól...szimpadon prédikál Hugo Boss öltönyben beszedi a havi fixet, exsztázisba esnek a sportcsarnokban etc etc...csak gratulálni tudok ezeknek a gusztustalan állatoknak hogy isten nevével takaróznak...remélem meg kapják majd a büntetésüket a másvilágon...