SG.hu·
Miss Potter - Hódítanak a varázslatos mesefigurák
Ki ne ismerné minden idők legnagyobb példányszámban eladott gyerekkönyveinek szerzőjét? Története végre elért a mozikba is.
Mindenki mást néz meg először amikor látja egy film plakátját. Van, aki a címet, van, aki rögtön a plakáton lévő fejeket azonosítja és megnézi, hogy kik a kiemelt főszereplők. De biztos akad olyan különc is, aki a filmhez írt szlogent, a marketingesek által kiötölt szöveget olvassa el először miután elraktározta magában a poszteren látottakat. És vannak olyan életképtelen egyedek (pl. a kritikus maga), aki leginkább arra kíváncsi, hogy ki is rendezte az új Renée Zellweger - Ewan MacGregor filmet, a Miss Pottert.
A plakát végén pedig ott virít a név: Chris Noonan. Az a Chris Noonan, aki a legelső amerikai mozifilmjével olyasmit ért el, ami a szakmában csak nagyon keveseknek adatik meg: már bemutatkozásakor jelölték a legjobb rendező Oscar-díjára. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Babe - Kismalac a nagyvárosban-t további jelöléseket, köztük magát a legjobb filmért járó nominációt is begyűjtötte. Ennél nagyobb elismerés pedig nem is kell egy kezdő direktornak, az ember azt várná, hogy dúskálni fog a filmes ajánlatokban (melyeket el szokás fogadni), de mégsem ez történt. Nemhogy a Babe második részét nem ő rendezte (jobb is, mert így George Miller, a Mad Max rendezője dobta össze, és az eredetit leköröző, gyermekeknek nem való nagyszerű, ám szürreális rémálom lett belőle), de 11 éven keresztül semmihez nem fűződik a neve.
A csendet 2006-ban törte meg, amikor is a Miss Potterrel tért vissza. Korrekt alapanyagnak nézett ki a film, a főbb szerepekben két népszerű színésszel (és a mindig nagyszerű Emily Watsonnal). Minden idők legsikeresebb gyermekkönyv-írónőjének az élete valóban nagy vászon után kiáltott, csak hogy a valós személyek életén alapuló történet bármennyire is bűbájos, sajnos megbicsaklik pár ponton.
A sztori szerint Beatrix Potter 32 évesen azzal múlatja idejét szülei, főleg édesanyja nagy megrökönyödésére, hogy férjkeresés helyett állatkákat rajzol, s tetézve a bajt még beszél is hozzájuk. A kész vázlatokkal és a fejében százszor és százszor elmondott mesékkel, állattörténetekkel pedig kiadóknál házal, hátha valamelyik öregúr lát fantáziát a kisgyerekeknek írt és rajzolt mesécskéiben. Valamelyik látott is (illetve nem, de mindegy), s megbízta öccsét, hogy foglalkozzon a szerinte bukásra ért könyv kiadásával - azért, hogy az öcsinek is elmenjen a kedve a családi biznisztől. Csakhogy az írónőt, az ifjú kiadót és az olvasókat sem olyan fából faragták.
Bűbájos meseelemekkel teleszőtt történetnek indul a Miss Potter. Már a főcím alatti zene is elvarázsolja az embert (nem hiába hívták Rachel Portmant besegíteni a muzsikába), hát még a történet további alakulása, melyet az animált rajzok és egyéb fantáziaelemek tesznek igazán egyedivé, ugyanis Nyúl Péter és a többi kis állat meglehetősen gyakran kommunikál Beatrix-szal. És remek ötlet a két idősíkon haladó történetmesélés is, csak sajnos ahogy az állatos mókának, a visszaemlékezéseknek is hirtelen vége szakad.
Miss Potter hátat fordított a szülői önkénynek és meséket írt. A XX. században így volt szokás lázadni. Beatrix Potter egy igazi példakép lehetett a korabeli nő számára, aki Angliában a ma klasszikus amerikai álomnak nevezett törekvést valósította meg: követte a vágyait és végül dúsgazdaggá vált, s közben nem feledkezett el emberi mivoltáról, végig segítette embertársait és a rászorulókat.
A szerepét olykor harsányan túljátszó, de ennek ellenére is hiteles Zellweger megpróbáltatásai akkor sem érnek véget, amikor végre sikerül magát elfogadtatnia mint írónőt, hiszen a kor viszonylag merev társadalmában ismét csak meg kell küzdenie álmaiért. Erről a küzdelemről szól a film nagy része, melyet - ahogy az az életben is szokás - olykor tragédiák kísérnek.
A Miss Potter elbűvölően fényképezett film, csodás tájakkal és aranyos mesefigurákkal - viszont a kezdeti lendület sajnos idővel alábbhagy és kissé didaktikussá válik, majd jókora műfajváltást is eszközöl, ami a valós elemeket figyelembe véve természetesen nem lehet kritika tárgya. De ennek ellenére valahogy nincs meg az az erő a filmben, ami igazán kiemelhetné akár a kosztümös drámák, akár az életrajzi filmek közül, így lassan, de biztos elsüllyed a középszerben. Megkapó film lett, de nem elég érdekes, hogy nagyobb közönséghez is eljusson. Sajnos.
Mindenki mást néz meg először amikor látja egy film plakátját. Van, aki a címet, van, aki rögtön a plakáton lévő fejeket azonosítja és megnézi, hogy kik a kiemelt főszereplők. De biztos akad olyan különc is, aki a filmhez írt szlogent, a marketingesek által kiötölt szöveget olvassa el először miután elraktározta magában a poszteren látottakat. És vannak olyan életképtelen egyedek (pl. a kritikus maga), aki leginkább arra kíváncsi, hogy ki is rendezte az új Renée Zellweger - Ewan MacGregor filmet, a Miss Pottert.
A plakát végén pedig ott virít a név: Chris Noonan. Az a Chris Noonan, aki a legelső amerikai mozifilmjével olyasmit ért el, ami a szakmában csak nagyon keveseknek adatik meg: már bemutatkozásakor jelölték a legjobb rendező Oscar-díjára. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Babe - Kismalac a nagyvárosban-t további jelöléseket, köztük magát a legjobb filmért járó nominációt is begyűjtötte. Ennél nagyobb elismerés pedig nem is kell egy kezdő direktornak, az ember azt várná, hogy dúskálni fog a filmes ajánlatokban (melyeket el szokás fogadni), de mégsem ez történt. Nemhogy a Babe második részét nem ő rendezte (jobb is, mert így George Miller, a Mad Max rendezője dobta össze, és az eredetit leköröző, gyermekeknek nem való nagyszerű, ám szürreális rémálom lett belőle), de 11 éven keresztül semmihez nem fűződik a neve.
A csendet 2006-ban törte meg, amikor is a Miss Potterrel tért vissza. Korrekt alapanyagnak nézett ki a film, a főbb szerepekben két népszerű színésszel (és a mindig nagyszerű Emily Watsonnal). Minden idők legsikeresebb gyermekkönyv-írónőjének az élete valóban nagy vászon után kiáltott, csak hogy a valós személyek életén alapuló történet bármennyire is bűbájos, sajnos megbicsaklik pár ponton.
A sztori szerint Beatrix Potter 32 évesen azzal múlatja idejét szülei, főleg édesanyja nagy megrökönyödésére, hogy férjkeresés helyett állatkákat rajzol, s tetézve a bajt még beszél is hozzájuk. A kész vázlatokkal és a fejében százszor és százszor elmondott mesékkel, állattörténetekkel pedig kiadóknál házal, hátha valamelyik öregúr lát fantáziát a kisgyerekeknek írt és rajzolt mesécskéiben. Valamelyik látott is (illetve nem, de mindegy), s megbízta öccsét, hogy foglalkozzon a szerinte bukásra ért könyv kiadásával - azért, hogy az öcsinek is elmenjen a kedve a családi biznisztől. Csakhogy az írónőt, az ifjú kiadót és az olvasókat sem olyan fából faragták.
Bűbájos meseelemekkel teleszőtt történetnek indul a Miss Potter. Már a főcím alatti zene is elvarázsolja az embert (nem hiába hívták Rachel Portmant besegíteni a muzsikába), hát még a történet további alakulása, melyet az animált rajzok és egyéb fantáziaelemek tesznek igazán egyedivé, ugyanis Nyúl Péter és a többi kis állat meglehetősen gyakran kommunikál Beatrix-szal. És remek ötlet a két idősíkon haladó történetmesélés is, csak sajnos ahogy az állatos mókának, a visszaemlékezéseknek is hirtelen vége szakad.
Miss Potter hátat fordított a szülői önkénynek és meséket írt. A XX. században így volt szokás lázadni. Beatrix Potter egy igazi példakép lehetett a korabeli nő számára, aki Angliában a ma klasszikus amerikai álomnak nevezett törekvést valósította meg: követte a vágyait és végül dúsgazdaggá vált, s közben nem feledkezett el emberi mivoltáról, végig segítette embertársait és a rászorulókat.
A szerepét olykor harsányan túljátszó, de ennek ellenére is hiteles Zellweger megpróbáltatásai akkor sem érnek véget, amikor végre sikerül magát elfogadtatnia mint írónőt, hiszen a kor viszonylag merev társadalmában ismét csak meg kell küzdenie álmaiért. Erről a küzdelemről szól a film nagy része, melyet - ahogy az az életben is szokás - olykor tragédiák kísérnek.
A Miss Potter elbűvölően fényképezett film, csodás tájakkal és aranyos mesefigurákkal - viszont a kezdeti lendület sajnos idővel alábbhagy és kissé didaktikussá válik, majd jókora műfajváltást is eszközöl, ami a valós elemeket figyelembe véve természetesen nem lehet kritika tárgya. De ennek ellenére valahogy nincs meg az az erő a filmben, ami igazán kiemelhetné akár a kosztümös drámák, akár az életrajzi filmek közül, így lassan, de biztos elsüllyed a középszerben. Megkapó film lett, de nem elég érdekes, hogy nagyobb közönséghez is eljusson. Sajnos.
|
Miss Potter feliratos angol-amerikai romantikus film, 92 perc, 2006 Rendező: Chris Noonan Forgatókönyvíró: Richard Maltby Jr. zeneszerző: Nigel Westlake Operatőr: Andrew Dunn, Chris Seager Szereplők: Renée Zellweger (Beatrix Potter) Ewan McGregor (Norman Warne) Emily Watson (Millie Warne) Barbara Flynn (Helen Potter) Bill Paterson (Rupert Potter) Matyelok Gibbs (Miss Wiggin) Jane How (Lady Armitage) Anton Lesser (Harold Warne) Lloyd Owen (William Heelis) |
