Ötvös Tibor

Elhunyt Brinkmann professzor

Kedden, hosszú betegség után elhunyt a német televíziózás történelmének legsikeresebb sorozatsztárja, Klausjürgen Wussow. A 78 évet megélt színész a Klinika című kórházsorozatnak köszönhette hírnevét. Halálát Alzheimer-kór okozta.

A 78. életévében távozó színészt hazánkban - és szerte a világban - a Klinika című sorozat Brinkmann professzoraként ismerte és szerette meg a nagyközönség.

A színész március közepe óta a berlini Evangélikus Kórház intenzív osztályán tartózkodott, ahol Alzheimer-kórját próbálták kezelni. Sajnos a betegség sokkal erőssebbnek bizonyult és az utóbbi időben egyetlen családtagját, barátját sem ismerte fel.

Wussow a színészkedéséből származó pénz nagy részét, valamint hírnevét számos jó ügyben hasznosította. Ennek legékesebb példánya a rákos gyermekek részére létrehozott alapítványa, mely számtalan beteg számára nyújtott segítséget. Nyugodjék békében, Herr Wussow!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emp #13
    Nyugodjék békében.

    Ekkora segget meg mint ez a kbupdate ki kellene lőni a holdra.
  • Dakkon #12
    naja. nem frissítettem az oldalt és látom délután óta már más is "kifújta" magát.
  • Dakkon #11
    ez az SG film alrovata. ahol NEM it hírek hanem FILMEK-ről vannak hírek. ha it kell menj a főoldalra. mellesleg. mit keresel akkor itt?
  • Natsuto #10
    Kiskoromban mindig néztem a Klinikát, bár egy szót sem értettem belőle.

    Nyugodjék békében!
  • Csibe001 #9
    Hm, nem kellett gondolkodnom, s szerintem szánalmas ha már választhatok :)
  • winnie #8
    ja, értem. akkor csak nem vetted észre, hogy pár éve van "játék" és "film" rovat? nyitott szemmel, nyitott szemmel járj. amikor beregisztráltál ide, már készen kaptad az oldalt. tetszett volna máshova menni.

    "Főoldal->Egyéb"

    de b*sszus, akkor ezt mondd, hogy nem érted még a rendszert. nincs egyéb rovat. a rovatcímek narancssárgával vannak szedve és ki is vannak írva a fneti menüsorban: "IT/Tech Tudomány Játék Mobil Digicam Film"

    6 kemény rovat több éve - egyéb nincs köztük. elnézted. szólj máskor, ha nem tiszta.

    (de igazából mulatságosan álszent vagy. legörgetsz a filmes rovatig meglátod a hírt (akár rss-ben), ami nagyjából a címből egyértelmű. de nem elég. rá is klikkelsz, mert érdekel, még hozzá is szólsz, majd - hipokrita a négyzeten - visszanézel, hogy valaki visszaírt-e neked, hogy még egyszer beírhass. ez szánalmas vagy számalmas:)
  • kbupdate #7
    ja te hülye gyerek. főldal:
    SG.hu
    Informatika & Tudomány

    Ezzel az erővel bármit lehetne hírezni,

    Főoldal->Egyéb
    Tegnap 2-szer seggbe kúrták winnie-t

    És kit érdekel? Téged biztos:)
  • winnie #6
    de az a nagy poén, hogy rákattintott, elolvasta, csak a fejlécet nem tekintette meg.
  • wolruf #5
    Főoldal->Film, DVD hírek - Szerintem ezt a cikkrészt ignoráld.

    Nyugodjon békében
  • Hunreal #4
    Gratulálok gyíkfej.. szüleid biztosan néha gratulálnak a gyökér agyadhoz..

    --------------

    Nyugodjék békében!