SG.hu·

Folytatódik a Reggeli kontra Mokka párviadal

Az országos televíziók reggeli műsorainak versenyében továbbra is tartja vezető pozícióját a 18-49 éves korosztály körében az RTL Klub a Reggeli sávjában, vagyis 6 és 10 óra között, s a TV2 reggeli magazinműsora, a Mokka adásidejében - a 7-9 óra közötti sávban - is hasonló a helyzet.

Az első fordulat tavaly decemberben következett be, amikor a TV2 Mokkájánál 2 órával hosszabb RTL-es Reggeli saját sávjában átvette a vezetést. Április óta pedig a Mokka sávjában is többen kapcsolnak az RTL-re a kereskedelmi célcsoportba tartozó nézők. A teljes lakosság körében épp fordított a verseny állása, a két csatorna reggeli műsorának közönségaránya között ugyanakkor csak néhány százalékpontnyi a különbség, így továbbra is erős a verseny.

A közszolgálati televízión látható Nap-kelte a 18-49 éves korosztály körében - mind a Mokka, mind pedig a Reggeli sávjában - a középmezőnyben helyezkedik el, a teljes lakosság körében viszont az m1 műsora vezet. A reggeli műsorokat a 18-49 éves korosztályból néhány tízezren nézik. Tavaly szeptember és 2007 májusa között a csúcs idén februárban volt, ekkor havi átlagban százezren nézték a TV2 reggeli műsorát a Mokka sávjában a 18-49 éves korosztályból; akkortól a műsor veszített nézőszámából, helyét az RTL vette át 88 ezer nézővel, bár a TV2 alig néhány ezer nézővel szorult a második helyre. A 6 és 10 óra közötti sávban még szerényebb a televízióműsorok iránti érdeklődés a 18-49 éves korosztály körében: itt például 2007 májusában 60 ezer nézővel is vezető lehetett az RTL Klub, míg ekkor a TV2-t mintegy 50 ezren választották, az m1-et 35 ezren.

A teljes lakosság körében persze némileg magasabb nézőszámról van szó, s ilyen összevetésben mind a Mokka, mind pedig a Reggeli sávjában az m1 előtt ül a legtöbb néző, 2007 májusában például kétszázezer körüli (a Mokka sávjában csaknem ennyi nézőt ültetett képernyője elé a TV2, míg az RTL Klub 170 ezer körülit, ám a 6 és 10 közötti sávban már a TV2 nézőtábora is megfogyatkozott, hisz e csatornát is csak 150 ezren választották, az RTL Klubot pedig 133 ezren).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© akyyy2007. 06. 21.. 00:21||#5
ha nézni kéne akkor napkelte m1en, vagy rtlen a reggeli (vagy mi a neve már).

rtlnél legalább normális studiója van, nyaranta pedig bevásárlóközpontba vannak, néha balatonon miegymás. igaz, ez a csak csajok, meg vén nyanyák meg terhes nõk a célközönség, szal elég gáz. viszont a hírek azok trágyák, azt a tv2-õn érdemes nézni, régen 7ig tények reggel volt. ha valami olyan dolgo történt, érdees volt figyelni, a friss fejleményeket részletesen közölték.


de én sem szoktam nézni, max nyaranta egyszer kétszer. 😊 de inább alszik az ember délig
© Atisz2007. 06. 20.. 21:57||#4
Na igen, a Nap-keltét és díszes kompániáját az ország egyik politikailag naprakész fele nézi (a másik fele meg a Hírtv-t, ami remélhetõleg a digitális tv-zésre való átállásnál "alap csatorna" lesz).
Az Rtl klubbos a bulvárra éhezõknek nyújthat némi kielégülést (szerintem a legsemmitmondóbb reggeli mûsor a 3 említett közül).
A tv2-n elég hamar ki lehet borulni a Havas-tól, meg az átgondolatlan, dilettáns kérdéseitõl (bár sokan pont emiatt nézik) amiken látszódik hogy 10 perccel ezelõtt nyomták a kezébe, akkor olvassa elõször ("Nézze meg, nekem ez van ide leírva!").

Jobb is hogy nem nézitek, semmit sem veszítetek (sõt!)...
© trogi2007. 06. 20.. 18:08||#3
A reggeli mûsorokra nekem sincs idõm. Rohanás az élet! 😊
Hétvégén meg nem vagyok olyan elvetemült, hogy korán csak ezekér' felkeljek.
© Wittgen2007. 06. 20.. 15:22||#2
Engem ez hidegen hagy, mivel 6kor kelek, fürdök, borotválkozok, aztán húzok a buszra, ami bevisz a városba, hogy a melóhelyemre érjek. Ennyit a tvben megnézett reggeli/délelõtti mûsorokról.
© Darth Sith2007. 06. 20.. 15:02||#1
Olyan iszonyatosan szar témákat és embereket tudnak meghívni ezekbe a mûsorokba, hogy bûn megnézni. Reggeli közben esetleg a híreket meglehet nézni a mokkában meg az idõjárás jelentést, és kész...