SG.hu·

Doktor House hangja 100%-osan megváltozott

Múlt héten a tavasz legnézettebb sorozatában már felerészt Kulka János hallhattuk, aki a 13. résztől teljes műszakban vette át a szerepet.

Tavasszal több alkalommal is hatalmas veszteség érte a magyar színházi művészvilágot elbúcsúztunk többek között Kaszás Attilától, Darvas Ivántól - és Szakácsi Sándortól, aki amellett, hogy a Magyar Színházban tűnt fel esténként, a hol istenített, hol a földbedöngölt magyar szinkron egyik állócsillaga volt. Szinte minden szerepében emlékezeteset nyújtott, lehetett szó filmről vagy tévésorozatról. Igazi gumihang volt, szinte minden színészhez hozzá tudott idomulni.


Az utóbbi időkben moziban a Mission: Impossible 3 főgonoszának, a karakterben tőle teljesen elütő Philip Seymour Hoffmannak kölcsönözte a hangját, előtte a Batman: Kezdődik!-ben pedig Liam Neeson mentorkarakterét személyesítette meg - sokak szerint a legjobb Bruce Willis hang volt, ld. a Die Hard 2 klasszikus szinkronja. Persze a filmek mellett sorozatokban is feltűnt, a legendás Twin Peaks főszereplőjét, Cooper ügynököt is az ő hangjával azonosítjuk. Szakácsi jó ideje csak nagyobb, mozis munkákat vállalt, ezért is volt meglepetés, hogy a TV2-nek sikerült őt megnyernie az Emmy- és Golden Globe-díjas FOX-sorozat, a Doktor House címszereplőjének a magyar hangjának.


Sajnálatos távozása után nagy gondba került a csatorna, hogy sikerül-e hasonló kaliberű művésszel pótolni Szakácsi Sándort. Ez kötelező volt, hiszen tavasszal (meg egyébként is szinte az egész évadban) a Doktor House volt az egyetlen sorozat, amely képes volt térdre kényszeríteni az RTL Klubot. Végülis Kulka Jánosnak kínálták fel a Gregory House-t alakító Hugh Laurie szinkronizálásának lehetőséget és a Nemzeti Színházban évek óta brillírozó színész végül igent mondott a felkérésre. (Persze a nem színházba járó többségnek továbbra is az Életképekből és a Szomszédokból ismerős Kulka János.)

A múlt heti epizódban, a második évad tizenkettedik részében a TV2 szokatlan módját választotta a búcsúzásnak, ugyanis a Figyelemelterelés című rész első felében, a reklámszünet előtt még Szakácsi Sándor hangját halhattuk, míg a reklámszünet és a TV2 tisztelgése után már Kulka János hangjával tért vissza a jó doktor, hogy tovább csesztesse betegeit. Kulka a Külcsín titulust viselő 13. epizódban már egymaga vette át a differenciál-diagnózisok táblára vésésének irányítását.


A sorozat - amely idehaza sokak meglepetésére egy ideje már a Miami helyszínelőket is oktatja a sokak által vitatott nézettségi adatok alapján - a tervek szerint egész nyáron a TV2 műsorán marad, vagyis még 12 héten keresztül láthatjuk a pokróc doki és a betegségek összecsapásait. A nagy kérdés az, hogy az évad végeztével azonnal belecsap-e a csatorna a 3. szezonba, vagy azt tavaszra tartogatja.


Az Egyesült Államokban alig két hete befejeződött harmadik évad egyébként az adatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy igencsak ínyére volt az amerikai közönségnek, hiszen a Grace klinika és a Helyszínelők mögött az előkelő harmadik helyet szerezte meg a sorozatok éves nézettségi listáján. Ezzel meg is alapozta a negyedik évadot, és ha folytatódik a House egyre növekvő népszerűsége akkor nem lenne csoda, hogy ha jövőre már vezetné a nézettségi listát a nem ritkán 22 millió nézőt vonzó sorozat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mardel2008. 09. 27.. 00:53||#75
Kulka teljesen nem illik a Househoz, mármint Szakácsi után. Mostmár tényleg elqrták a szinkron hangot. Adták volna inkább Dörner Györgynek.
Akik kiválasztották Kulkát House szavaival élve: idióták. Egy mély kissé rekettes hangú ember helyett most egy lágybabb tónusú abszolút huszonéves hang került.
© Deryck2007. 09. 02.. 02:07||#74
az új szinkron tényleg egy kicsit szokatlan, legalábbis nekm, de a sorozat akármit mutatnak a statisztikák még mindig a legjobb sztem. és egyre jobbak a beszólások. és szerintem nem kulkát kellene hibáztatni akárki más vette volan át a szinkront vkiknek úgyse tetszene. ettõl függetlenûl tényleg szakácsi sándor hangja nagyon jo volt.
© IMYke2.0.0.02007. 06. 22.. 14:41||#73
Az angolban is van magázódás.
Felejtsd el azt, amit neked az angol nyelvórákon mondanak!
A magázódásra az angolok külön szófordulatokat - tehát nem ragokat - használnak, és a hangsúllyal is játszanak, ebbõl tökéletesen lehet tudni írásban is és szóban is, mikor magázódik, mikor tegezõdik két vagy több kommunikáló ember.
© Vaxi2007. 06. 18.. 15:34||#72
Istenem, te annyira hülye vagy mint egy darabka megszáradt gulipánfos.
Menj a fenébe...
© mama22007. 06. 17.. 11:45||#71
Szerintem se illik hozzá az új szinkron hang. Túl fiatalós és tényleg nincs benne az az átélés, mint az elõzõnél. Nem illik Haúz-hoz:D.
© who am I 72007. 06. 16.. 18:54||#70
kulka na :) annyira unottan beszél, h már idegesitõ-..
© who am I 72007. 06. 16.. 18:32||#69
sztem xarabb lett kutkával.na mind1
© L3zl132007. 06. 16.. 13:31||#68
Nem is a tisztelet jele ez nála. Szerintem a szinkronban magázás közben is jól átjön a tiszteletlensége és pimaszsága.
© Psichopat2007. 06. 16.. 13:25||#67
Azér gondoltam hogy vacak a magázódás mert egy ilyen karakter mint House szerintem nem törõdik a mások tiszteletével, épp ezért tegezõdve kellene osztania. Bár abban lehet valami hogy a munkatársak felõl viszont jobban áll a magázódás.
© winnie2007. 06. 16.. 10:37||#66
"Meg mellékesen a magázódástól benne egyenesen falramászok."

?? ezt nem értem én sem. mi lehetne magázódás helyett? nyilván nem tegezõdés, mert az még durvább lenne. van harmadik?:)