SG.hu·

Az RTL Klub bebukta az idei nagy durranását

A csatorna még a premierje előtt csapott le a 2006 őszén bemutatott sorozatra, amikor még nem lehetett tudni, hogy mekkora közönségsikert és mennyi kritikai elismerést fog aratni. A hazai bemutató viszont kiábrándító volt.

Körülbelül a Hősökkel egy időben indult el idehaza a Címlapsztori címre hallgató sorozat, mely Amerikában az igazán beszédes Ugly Betty címet viseli és az óceán túlpartján egycsapásra kivívta a közönség szeretét a dél-amerikai telenovellákat kifigurázó stílusával és harsány karaktereivel, melynek eredményeképpen többek között a Betty-t, a csúnya lányt alakító America Ferrara még a Golden Globe-díjat is megkapta a legjobb komikus színésznő kategóriájában.


Idehaza, bár az RTL Klub mindent megtett, hogy ne egy sokadik (szám szerint negyedik) Betty, a csúnya lány klónnak, egy telenovellának állítsa be a sorozatot, de a címváltoztatás és a többi szereplőre, valamint a divatvilágra fókuszáló kampány ellenére is már az első rész hatalmas vereséget könyvelhetett el. Idővel a különbség csak nőtt a TV2 és az RTl Klub között a szombat esti sávban, s ennek köszönhetően (valamint annak, hogy az utolsó részt már 500 ezren sem látták, míg a TV2-t másfél millióan nézték), az RTL Klub úgy döntött, hogy vasárnap délután fél ötre teleportálja a sorozatot.

A bukás oka megfejthetetlennek tűnhet, hiszen a hazai közönség eddig vevő volt a rút kiskacsás sztorikra és a könnyed, populáris témákra - valószínűleg az idei másik amerikai sikersorozathoz, a Hősökhöz hasonlóan mi még nem vagyunk érettek ahhoz, hogy egy első látásra szimplának tűnő, de jóval több réteggel rendelkező történetet befogadjunk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2007. 06. 08.. 08:52||#19
ezt már más is leírta. ez sok. más nem sok. nem logikus. szerintem más a megoldás.

"szerintem úgy moslék az összes mai tv sorozatnak nevezett fércmû ahogy van."

akkor miért nézed õket, jönne a kérdés. vagy inkább az, hogy nem lehet, hogy csak te próbáltad be a moslékokat és a jó sorozatokra mmeg frankón elkerülted, mert mondjuk nem jött be a reklámjuk vagy kevéssé kommerszek?
© bobi642007. 06. 08.. 08:11||#18
meg mit akarnak egy 100szor lerágott csonttól? ugly betty, lisa csak egy van stb. akár paródia akár nem, egyszerre sok ez már.
© bobi642007. 06. 08.. 08:08||#17
szerintem úgy moslék az összes mai tv sorozatnak nevezett fércmû ahogy van. ritka és üdítõ egy két kivétellel találkozni. a sitcomok még a legjobbak, de itt is elferdül az egész. tele van homokossal meg ilyesmikkel az összes ami egy dolog, de meg ajkarják ideologizálni, hogy milyen szép és normális ez. undorító
© braeburn2007. 06. 08.. 03:39||#16
Ajvé! Ettõl még nem lesz córesz ertéeléknél. 😊
© spydee2007. 06. 07.. 20:27||#15
JAJA!
Köszönjük a ledegralálást...Nem elég, hogy a világ röhög a birka magyaron, még mi is mondogassuk magunknak-magunkról...hajrá lefelé a lejtõn ..szánkózni jó csak nehogy jöjjön egy nagy fa!
Igenis van igényes réteg aki jót akar nézni csak csendesen figyelünk messzirõl mit próbálnak adni a moslékos tálunkba! Enni meg azért kell ugyi, kéremszépen...<#mf1><#violent>
© Andris2007. 06. 07.. 13:32||#14
"mi még nem vagyunk érettek ahhoz, hogy egy elsõ látásra szimplának tûnõ, de jóval több réteggel rendelkezõ történetet befogadjunk"

Hát itt fordultam le a székrõl 😄 ...ó mi szerencsétlen lelki nyomorékok... <#mf1> nem tudjuk mi a jó <#mf2>

na inkább most nem kezdek el anyázni... de képzeljetek ide 5 sor plusszt... 😊
© winnie2007. 06. 07.. 13:18||#13
"által is említett, Betty a csúnya lány és Liza csak egy van címü sorozatok, "

természetesen volt, ráadásul odaát eredeti nyelvû spanyol csatorna is van telemundo címmel, ahol sok ilyesféle sorozat megy.

"Mit gondolt hányszor fogja megenni a magyar közönség ugyan azt a maszlagot, aminek még a köntöse, csomagolása is ugyan az, csak más színészekkel, "

tök jó érvelés lenne, ha nem enné meg a közönség a többi maszlagot 24-edjére is. ld. bud spencer filmek vagy bármely német szexvígjáték.

gondolom te is nézed a címlapsztorit, ezért tudod ennyire, hogy mirõl szól - a magyar közönségnek nem esett le, hogy az egész sorozat a dél amerikai sorozatok pikírt paródiája. sokaknak (ld. te) miközben nézed, az jön le, hogy egy sima másolat. kint, többek közt azért is halmozzák el ennyi díjjal (és azért a hõsök és a címlapsztori a nagy siker), mert látják benne, amit kell. (gondolom.)
© aRoma2007. 06. 07.. 12:01||#12
naon csípem a sci-fit, de a "Hõsök" az kaka....<#alien2>
© Danecay2007. 06. 07.. 10:02||#11
Lehet Amerikában azért vált népszerû sorozattá, mert ott nem elõzték meg az elõttem hozzászóló HJPOWER által is említett, Betty a csúnya lány és Liza csak egy van címü sorozatok, mert ha ez Amerikában is így történt volna, szerintem az ottani közönség sem fogatta volna ilyen sikerrel. Az RTL KLUB sem tudom mire számított. Mit gondolt hányszor fogja megenni a magyar közönség ugyan azt a maszlagot, aminek még a köntöse, csomagolása is ugyan az, csak más színészekkel, persze lehet igényesebben sikerült mint a többi, no de akkor is.
© winnie2007. 06. 07.. 09:52||#10
"nálunk ez már konkrétan a 3. ugyan arra épülõ gusztustalan nálparádé"

de éppen ez az. egyrészt ez az ötödik ilyen - és az elõzõ négy kellett nekik/nekünk.

hirtelen "igényes" lett a magyar ember? még mindig gyõzõt, BK-t, fábryt és doktor house-t nézünk. erre jön egy paródiasorozat, ami szétszivatja a dél amerikai sorozatokat és nem érdekel minket. hmm😊 (nem, én sem nézem. egy rész elég volt.)