Ötvös Tibor

AvP 2 infók

Az Alien vs Predator 2 vezető díszlettervezője egy interjúban hajlandó volt kicsit bővebb betekintést nyújtani a készülő filmbe. Andrew Li a helyszínek változatosságát emelte ki, mint a folytatás egyik legnagyobb erényét.

Rajongók milliói várják izgatottan az év végén mozikba kerülő Alien vs Predator második részét. Minden egyes apró infómorzsa komoly értékkel bír, így mi sem hallgatunk el semmi újdonságot. Tegnap épp a film vezető díszlettervezője, Andrew Li nyilatkozott nagy lelkesedéssel a folytatásról.



"Rengeteg helyszínt használunk a filmben, szóval nem untatok senkit azzal, hogy túlságosan belemerülnék a részletekbe" - kezdte Li. "Az egyik kedvencem a szellemi sérültek számára létesített kórház. Igen, egy elmegyógyintézet. Sajna kicsit lepusztult már, így kénytelenek voltunk hozzáépíteni, mivel pár alienes jelenetet nem tudtunk volna megvalósítani."

"Én vagyok a felelős még két, stúdióban felépített helyszínért is" - folytatta Li. "Az egyik egy nagyon mély és félelmetes csatornarendszer, a másik pedig a Ragadozók anyahajója. Úgy vélem ezutóbbi rendkívül félelmetes látványt nyújt majd a filmben. Főleg a büdzsét tekintve."

Az Alien vs Predator 2 december 25-én kerül a mozikba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rosco #21
    Ezeket a filmeket azok tudják igazán értékelni, akik egy sötét szobában egy fülessel a fejükön egy ma már kissé leharcoltnak mondható PIII-as gépen végigtolták az AvP-t. Az ember mint egy őrült dobálta a fáklyákat minden sarokba, aztán egy idő után már csak a fegyver torkolattüze adott fényt. Rettegés, félelem és a hátunk mögé tekintgetés a szobában... és besz@rtál, ha valaki benyitott a szobába :-) Na, ez a feeling kell a mozivászonra.
  • InfectedMann #20
    Látom eddig te is nagyon sokat a tudsz a filmről.
    Grat neked. :)
    IQ Fájter team.
  • craesh #19
    irtozatosan elrontották az elsörészt is. egyáltalán nem méltó a filmet az alien világba venni... sztem ez sem lesz jobb.
  • cateran #18
    Jó sztorival? Hát neked se lehet túl sok háttérinformációd......pont a sztori volt a leggyengébb láncszem a filmben,szvsz....Persze ettöl még tetszhetett:) Nincs is annál szebb, mint amikor töksötétben történik minden....:D
  • Griphons #17
    Egyetértek. Nagyon sokan zsigerből alkotnak véleményt mindenféle háttérinfó nélkül. Nekem az első rész is nagyon tetszett. Látványos volt, jó sztorival, és végig élveztem. Remélem hogy a második rész is legalább ilyen jó lesz - de tuti hogy jobb, mert hiszen tudjuk, hogy sokszor a második rész az igazi ;)
    Az első teaser után majd mindenki elkezdhet konspirálni sztem
  • InfectedMann #16
    Látom itt nagyon sokan nagyon sokat tudnak a filmről!
    Látom az itteni híreken/információkon kívül nem sokat tudtok a filmről.
    Nem kéne úgy fikázni, hogy egy komolyabb infót sem olvastatok a filmről.
    Jól lesz, meglátjátok.
    A Strause testvérek megtesznek/tettek mindent, hogy ne olyan hulladékot lássunk mint az első rész. Sajna a FOX fejetlensége miatt nem lehetett a jövőben a film mert féltek ugye, hogy megbukik és egy jövős film elég sokban van és annyit nem akartak/nak bukni. Pár dologban meg votl kötve a stábnak a keze, de mindent megtettek, hogy jó filmet lássunk. Még ha nem is lesz olyan mint a régi filmek.
  • alienslive #15
    Andrew Li már számos látványos filmeben részt vett sikerrel:
    X-Men: The Last Stand, The Chronicles of Riddick...
    Uwe meg még egyben sem:)
    Milliók meg tényleg várják, hátha ez a rész jobb lesz, mint az előző. A remény megvan.
  • Hoz_Hun #14
    Hát a díszlettervező lelkesedése az megvan. Ez még rendeben is lenne, de messze nem elég. Uwe Boll is lelkes és imádja saját filmjeit pedig...
  • zsoltz #13
    nem számít de én biztos megnézem:P:D
  • Rykov #12
    Egyetértek. Nem lesz már olyan Akció/Horror, mint régen. :(