SG.hu·

Lőttek a Mr. & Mrs. Smith sorozatnak

Az ABC csatorna idei egyik legnagyobb dobásának számított a Mr. és Mrs. Smith című film tévéképernyőre álmodása sorozat formájában.

Illetve csak számított volna, hiszen a csatorna kedden bejelentette, hogy mely sorozatokat rendeli meg a 2007-08-as évadra és az ősztől induló 11 sorozat nevét tartalmazó listában bzony nincs nyoma a Mr. és Mrs Smith címet viselő vállalkozásnak. A csatorna illetékesei szerint a leforgatott első epizód nem ütötte meg a mércét és hiába a mozis siker révén remekül eladható cím, a projektből így már nem lesz semmi.


A sorozat első részét az a Simon Kinberg írta, aki az eredeti mozifilmet is jegyezte (valamint az ő nevéhez fűződik az XXX2 és az X-Men 3 is) és a rendező, ugyancsak a mozifilmből átruccanva Doug Liman volt. A címszereplőket Jordana Brewster és Martin Henderson játszották a végül képernyőre sosem kerülő pilótafilmben, a mellékszerepekben pedig olyan nevek domborítottak, mint Bridgette Wilson-Sampras, Julia Ormond és Rebecca Mader.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tombi2007. 05. 20.. 08:18||#10
a pilatarész biztos nagy gyenge volt, inkább eszem egy pilóta kexet. köfi
© winnie2007. 05. 18.. 09:57||#9
akkor tuti berendelik😊
© Wittgen2007. 05. 18.. 08:50||#8
lehet, hogy tucatsorozat lett volna belõle...
© Iwant2Belive2007. 05. 17.. 12:17||#7
Jah, ez amolyan próbapizód, ami alapján a stúdiók felmérik, megítélik kell e illetve megéri e majd nekik a sorozat.
© MrPrise2007. 05. 17.. 12:10||#6
A pilot kísérletet jelent elsõsorban. Pilótafilmnek nevezni, elég "érdekes"...
© Griphons2007. 05. 17.. 11:11||#5
Azért én kivácsi lennék arra a pilot-ra (pilótarész? ezt ki a f... fene találta ki?!)
© TorrenteXY2007. 05. 17.. 09:02||#4
Nem valószínû hogy lesz belõle sorozat pár hónap múlva.
mondjuk aki nem tud bekerülni a "legjobb 11" pilótarész közéaz ABC-n, az elég cinkes. Pl. a CBSnél 5 új sorozat indul, oda tényleg nehezebb lehet bekerülni. Nade hogy 11bõl semmi! 😄 Az jelzésértékû lehet a minõségre!
© ffxi2007. 05. 17.. 06:59||#3
Feljebb? Inkább lejebb😊
© Mincsi2007. 05. 16.. 21:34||#2
mindjárt lesz egy olyan cikk pár hónap múlva, h "Mégis lesz sorozat Smith-éknél"
© gyuri122007. 05. 16.. 20:30||#1
Angelina néninek nem kéne kicsit feljebb húzni azta gatyát?😊 (mondjuk így is jól áll neki😄)