SG.hu·
Levelek Ivo Dzsimáról - Japán hős ölni halomra amerikai katona
Miután az amerikaiak szemszögéből már láthattuk az Iwo Jima-i ütközetet, Clint Eastwood a japánok nézőpontjából mutatja be az eseményeket.
Monumentális, de - legalábbis a nézők szempontjából - totálisan kifizetődő vállalkozást hajtott végre Clint Eastwood. Anyagilag azonban sem a Dicsőség zászlaja, sem a Levelek Ivo Dzsimáról nem döngetett új csúcsokat, azaz még mindig nem a komótos, történetmesélős, realista harcokat bemutató filmek a nagyközönség kedvencei. Nyilván az már keveseket lep meg, hogy az amerikai oldalt bemutató film Amerikában, míg a japánokat bemutató film a világ többi részén volt jövedelmezőbb. A visszafogott bevételi oldal mellett azonban a direkt a díjátadókra szánt filmeket az Amerikai Filmakadémia elismerése sem kísérte: bár a Levelek Ivo Dzsimáról kapott 4 Oscar-jelölést, de díjat csak a hangvágás kategóriában nyert a film.
Akárcsak a Dicsőség zászlaja, a Levelek Ivo Dzsimáról is a jelenből indul, mégpedig pár Iwo Jima szigetét feltáró tudós felfedezéseivel. Egy perc sem telik el, és azonnal a háború kellős közepébe csöppenünk. Éppen zajlanak a japán erőátszervezések, hogy minél jobban meg tudják védeni az amerikaiak ellenében a szigetet, mely azért volt stratégiai fontosságú, mivel távol az amerikai szárazföldtől Iwo Jima-n vethették volna meg lábukat a támadók, ami fontos utánpótlás bázist jelenthetett volna. Ezzel Japán is tisztában volt, így megpróbált minél nagyobb erőt vezényelni a szigetre. Azonban egy meglepetésszerű amerikai támadás keresztülhúzta számításaikat és megtizedelte légierejüket, így taktikai okokból a japán hadvezetés szinte feladta a szigetet, magára hagyta az ott táborozó, az amerikaiakra leső, árkokat ásó embereket.
Azonnal összehasonlítás után kiált a Levelek Ivo Dzsimáról és azt kell mondanunk, hogy jobban sikerült, erősebb film lett, mint a Dicsőség zászlaja. Szerencsére a film mentes mindenféle szájbarágástól amely az amerikai verzióra olyannyira jellemző volt, és úgy tűnik, hogy Eastwood számára jóval hálásabb feladat volt megteremteni a japán sziget védői között a feszült, kiszolgáltatottságtól bűzlő légkört.
Ez persze nem menne, ha a színészek nem segítenének. A Levelek Ivo Dzsimáról ezért is erőteljesebb amerikai másánál, hisz egyrészt Ken Watanabet nem véletlenül jelölték 3 éve Oscar-díjra, most is brillírozik Kuribajasi tábornok szerepében, másrészt pedig a többi főszereplő élén Nisi báró szerepében Cujosi Ihara vezényel lehengerlő karizmájával. A színészi aspektus mellett a Ivi Dzsima vizualitása, a szűrt képek fakósága is remek atmoszférát kölcsönöz a filmnek.
Jó filmről van szó - egyben nagyon lassú, idegőrlő alkotásról, hiszen a néző helyzeti előnyben és tisztában van azzal, hogy a film első felében bemutatott szereplők zöme (talán mindegyike) oda fog veszni a sziget védelméért vívott harcokban. Persze hiába a többszörös amerikai túlerő (hátborzongató látni az amerikai had és a japánok közötti szinte nagyságrendbeli különbségeket), Japán sem adja magát egykönnyen és egy igazi barlang- és alagútrendszert építettek ki a sziget alatt védelmi célokból.
Clint Eastwoodot leginkább ismét csak az dicséri mint a Dicsőség zászlaja esetében: nem heroizál és egyik felet sem állítja be gonoszként. Egy cseppet sem húz Amerika irányába a film, a szinte monokróm, sárga-fekete képi stílusa pedig ugyancsak ráerősít az embert lenyomó hangulatra. A Levelek Ivo Dzsimáról amerikai film a japánokról, japán szereplőkkel és hála istennek japán nyelven, így nem kell attól rettegni, hogy a megannyi japán színész akcentussal törné az amerikai angol nyelvezetet. Aki akciófilmre vagy piffpuffra számít az messze kerülje el a filmet, hacsak nem kialudni akarja magát, aki viszont 2,5 órára megmártózna a háború poklában, hogy megismerjen pár közhelyes igazságot és egy teljesen új nézőpontot, az ne hagyja ki a filmet. Inkább az Ivo Dzsima, mint a Dicsőség zászlaja, de teljes élményt persze a kettő együtt nyújt.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Monumentális, de - legalábbis a nézők szempontjából - totálisan kifizetődő vállalkozást hajtott végre Clint Eastwood. Anyagilag azonban sem a Dicsőség zászlaja, sem a Levelek Ivo Dzsimáról nem döngetett új csúcsokat, azaz még mindig nem a komótos, történetmesélős, realista harcokat bemutató filmek a nagyközönség kedvencei. Nyilván az már keveseket lep meg, hogy az amerikai oldalt bemutató film Amerikában, míg a japánokat bemutató film a világ többi részén volt jövedelmezőbb. A visszafogott bevételi oldal mellett azonban a direkt a díjátadókra szánt filmeket az Amerikai Filmakadémia elismerése sem kísérte: bár a Levelek Ivo Dzsimáról kapott 4 Oscar-jelölést, de díjat csak a hangvágás kategóriában nyert a film.
Akárcsak a Dicsőség zászlaja, a Levelek Ivo Dzsimáról is a jelenből indul, mégpedig pár Iwo Jima szigetét feltáró tudós felfedezéseivel. Egy perc sem telik el, és azonnal a háború kellős közepébe csöppenünk. Éppen zajlanak a japán erőátszervezések, hogy minél jobban meg tudják védeni az amerikaiak ellenében a szigetet, mely azért volt stratégiai fontosságú, mivel távol az amerikai szárazföldtől Iwo Jima-n vethették volna meg lábukat a támadók, ami fontos utánpótlás bázist jelenthetett volna. Ezzel Japán is tisztában volt, így megpróbált minél nagyobb erőt vezényelni a szigetre. Azonban egy meglepetésszerű amerikai támadás keresztülhúzta számításaikat és megtizedelte légierejüket, így taktikai okokból a japán hadvezetés szinte feladta a szigetet, magára hagyta az ott táborozó, az amerikaiakra leső, árkokat ásó embereket.
Azonnal összehasonlítás után kiált a Levelek Ivo Dzsimáról és azt kell mondanunk, hogy jobban sikerült, erősebb film lett, mint a Dicsőség zászlaja. Szerencsére a film mentes mindenféle szájbarágástól amely az amerikai verzióra olyannyira jellemző volt, és úgy tűnik, hogy Eastwood számára jóval hálásabb feladat volt megteremteni a japán sziget védői között a feszült, kiszolgáltatottságtól bűzlő légkört.
Ez persze nem menne, ha a színészek nem segítenének. A Levelek Ivo Dzsimáról ezért is erőteljesebb amerikai másánál, hisz egyrészt Ken Watanabet nem véletlenül jelölték 3 éve Oscar-díjra, most is brillírozik Kuribajasi tábornok szerepében, másrészt pedig a többi főszereplő élén Nisi báró szerepében Cujosi Ihara vezényel lehengerlő karizmájával. A színészi aspektus mellett a Ivi Dzsima vizualitása, a szűrt képek fakósága is remek atmoszférát kölcsönöz a filmnek.
Jó filmről van szó - egyben nagyon lassú, idegőrlő alkotásról, hiszen a néző helyzeti előnyben és tisztában van azzal, hogy a film első felében bemutatott szereplők zöme (talán mindegyike) oda fog veszni a sziget védelméért vívott harcokban. Persze hiába a többszörös amerikai túlerő (hátborzongató látni az amerikai had és a japánok közötti szinte nagyságrendbeli különbségeket), Japán sem adja magát egykönnyen és egy igazi barlang- és alagútrendszert építettek ki a sziget alatt védelmi célokból.
Clint Eastwoodot leginkább ismét csak az dicséri mint a Dicsőség zászlaja esetében: nem heroizál és egyik felet sem állítja be gonoszként. Egy cseppet sem húz Amerika irányába a film, a szinte monokróm, sárga-fekete képi stílusa pedig ugyancsak ráerősít az embert lenyomó hangulatra. A Levelek Ivo Dzsimáról amerikai film a japánokról, japán szereplőkkel és hála istennek japán nyelven, így nem kell attól rettegni, hogy a megannyi japán színész akcentussal törné az amerikai angol nyelvezetet. Aki akciófilmre vagy piffpuffra számít az messze kerülje el a filmet, hacsak nem kialudni akarja magát, aki viszont 2,5 órára megmártózna a háború poklában, hogy megismerjen pár közhelyes igazságot és egy teljesen új nézőpontot, az ne hagyja ki a filmet. Inkább az Ivo Dzsima, mint a Dicsőség zászlaja, de teljes élményt persze a kettő együtt nyújt.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
