SG.hu·

Arnoldot szerződés köti a T4-hez

Bármennyire is híresztelte Arnold Schwarzenegger, hogy filmes pályafutása véget ért miután megválasztották Kalifornia kormányzójának, ez mégsem jön össze. A színész-politikust ugyanis szerződés köti mégegy Terminator-filmhez.

Úgy tűnik Schwarzenegger nem kerülheti el "végzetét". Miközben úton-útfélen azt híreszteli, hogy többé nem lép színészként a kamerák elé, addig legalább két produkció vár rá. James Cameron továbbra is halasztgatja a Két tűz között folytatásának forgatását, ám a Terminator 4 hamarosan megkezdődik.


Valóban a háború idején játszódik majd a film?

Az MGM igazgatója, Harry Sloan tegnap ugyanis meglebegtette, hogy Arnoldot egy, a második rész idején aláírt szerződése köti a negyedik epizódhoz. "Igen, valóban szükségünk lesz egy új színészre" - kezdte Sloan. "De Arnold is szerepelni fog a filmben, hacsak egy cameo erejéig is. Benne van a szerződésében."

A negyedik rész történetéről eddig eléggé ellentmondó információk jelentek meg. Először úgy volt - és a harmadik rész vége is ezt engedte sejtetni - hogy a Skynet elleni harc idején játszódik majd, ám nemrég az MGM egyik vezetője, Rick Sands kijelentette: A negyedik rész olyan lesz, mint a Batman: Kezdődik!.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Su0my2007. 03. 05.. 12:08||#30
ezt valahol meg lehet szerezni?
© Su0my2007. 03. 05.. 12:04||#29
nem tudom, nekem a T3 utsó jelenete, amikor atombombák szelik át az eget-nos, az valahogy nagyon megfogott... 😄 kegyetlen nagy lenne folytatni, de majd meglátjuk. a középkori rész is jó lenne, de az 1rész kicsit komikus, meg szerintem ha nem a háborúban játszódna a következõ rész, az nagyon nyitva hagyná az egész T-saga-t
© pauly2007. 03. 04.. 08:07||#28
nem 😊Cameron azt mondta,hogy 1 vagy 2 helyen lesz ilyen elõadás a világon...
Azért mondtam hogy majd egyszer 😊
© quentit2007. 03. 03.. 17:33||#27
Játszák valahol magyarországon?
© pauly2007. 03. 02.. 21:24||#26
Egyszer elkéne már menni megnézni,mert így youtube-on valahoyg nem az igazi 😛
© bigfoot2007. 03. 02.. 18:44||#25

ezt sasoljátok megTerminátor 2 3d
© MrTressy2007. 03. 02.. 18:31||#24
Én is olvastam ezt a sorozatot sztm ennek kellett volna lennie a 3. résznek passzolt volna hozzá, és nem ami "hivatalból" lett
© Tetsuo2007. 03. 02.. 16:48||#23
A T3 rohadt szar volt, semmit nem találtam benne, ami jól lett megcsinlva.
© HJPOWER2007. 03. 02.. 16:41||#22
Annyira király, legyen, legyen, legyen!!!!
© Tetsuo2007. 03. 02.. 16:29||#21
Télleg, vmi rémlik 😊 régen vót má' no!