Ötvös Tibor

Kevin Smith sorozatot rendez

A kultfilmes státuszba került Kevin Smith új projektbe vágta a fejszéjét. Ezúttal egy induló sorozat pilot-epizódját rendezi meg, mely a Reaper címet kapta. A történet kissé a Ghost Riderre emlékeztet, de épp ezért még jól is elsülhet a dolog.

Smith pár éve kicsit beárnyékolta hírnevét az Apja lánya című filmjével, ám a tavalyi Shop-stop 2-vel ismét bebizonyította kivételes tehetségét. Néma Bob most újabb oldaláról mutatkozik be a közönségnek.

Ő lesz ugyanis a Reaper címet kapott sorozat pilot-epizódjának direktora. A széria írópárosa, Michele Fazekas és Tara Butters bizonyára sokat olvasták gyerekkorukban a Ghost Rider és Spawn füzeteket, hiszen a történet nagyon is hasonlít az előbb említett szuperhősökéhez.

Sam Oliver egy igazi semmittevő. Ám 21 éves korában olyasmi derül ki róla, ami alaposan megváltoztatja eddigi életét. Születésekor ugyanis szülei eladták a lelkét az Ördögnek, aki most igényt is tart rá. Megteszi a Pokol fejvadászának, feladatául pedig elkóborolt lelkek begyűjtését kapja.

A forgatást március 12-én kezdődik Vancouverben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Librarian #2
    Tetszetős ötlet... De valóban nem eredeti. :D
    Biztos jó lesz.
  • Acheron #1
    Várjuk szeretettel!