Ötvös Tibor

Capcom-játékok a mozikban

A japán szoftveróriás bejelentette, hogy további három sikerjátékukból kívánnak filmet forgatni. A Devil May Cry és a Dead Rising már most klasszikusoknak számítanak, a Lost Planet pedig a napokban jelenik meg X360-ra.

A Capcom az egyik legnagyobb és legsikeresebb játékfejlesztő és kiadó cég. A szoftveróriás nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint a Redisent Evil és a Street Fighter-széria, vagy egyik kedvencem, a Shadow of Rome. A cég számos játékából készült már film, ám a Capcom további hármat szeretne megfilmesíteni.


Ez történt '56 50. évfordulóján

Az első a Devil May Cry, mely eddig három részt ért meg. Azt egyelőre nem tudni, hogy a film végül mely epizódot dolgozza majd fel, ám reméljük Dante debütje jól fog sikerülni (hess, Uwe Boll!). A második az egyik első X360-as játék, a Dead Rising, mely amolyan Holtak hajnala játékadaptációnak is felfogható. A főhős Frank West, a riporter, aki a nagy sztori reményében érkezik egy Colorado-i kisvárosba, melyet a katonaság elzárt a világ elöl. A lakók ugyanis titokzatos oknál fogva zombikká változtak, akik elől West is kénytelen menekülni, miután a városi bevásárlóközpontban ragad.

A harmadik a január közepén megjeleő Lost Planet, mely műfaját tekintve sci-fi-akció lesz. A jégborította területen játszódó játékban - és feltehetően a filmben is - Csillagközi invázióbeli rovarokkal és kalózokkal kell megküzdenünk.

A PlayStation 2-n hatalmas sikernek számító Onimusha-sorozatból a Davis Films készít kalandfilmet, míg az új Resident Evil, valamint az első Street Fighter mozi is készülőben van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • item #17
    Sorry az off miatt!

    Üdvözlet az uraknak!

    Keresem a következő eredeti 1-es régiókódos Terminator 2 Extreme dvd-t! (wmv-HD)
    Egy darabig lehetett kapni a dvd futárnál de most már nem látom.

    A válaszokat előre is köszi!

    ITEM
  • moRtiZ #16
    Már ennyire előrehaladott állapotban van?! OMG. Azt hittem még csak papíron van róla szó.
  • Prof William #15
    Én láttam pár promo clippet belőlle... Nyugodj meg nem sikerült. Sajnos. Pár karaktert mintha az utcáról hívtak volona be hogy ugyan játszon már a filmben...
  • Librarian #14
    Tökmindegy milyen volt a játék, az, hogy jó film lesz-e a készítőgárdától függ... (Igen, Uwe Boll jutott eszembe!!! Jó játék -> Szar film. Felháborít, hogy még mindig életben van, és nem ölték meg...)
    Ha színvonalas filmek lesznnek, hajrá. De a játékokat nem ismerem. Lehet, hogy be kéne szerezni egy konzolt is...
  • carville #13
    Khm, A Dead Rising bő egy évvel a 360 debüt után jelent meg, elég nehezen nevezhető az első Xbox 360 játékok egyikének, azért a kínálat ennyire nem siralmas. XD Az az első Street Fighter film pedig a második lesz.
  • moRtiZ #12
    Devil may Cry erdekesen hangzik. Baszott nagy demonok zuznak egy félvér démon ellen :) Kib. nagy filmet lehetne csinalni belole, de szerintem nem fog sikerulni :(
  • Prof William #11
    A LosT Planetet nagyon várom. :)

    Most veszem hogy egy rendőrzombit üt le. Ennek fényében tekintsétek semmisnek azelőbbi hozzászólást.
  • GErYkE83 #10
    Volt már Street Fighter Mozi VanDame-val
    Nem volt 1 nagy film, de nézhető!
    Street Fighter
  • Dopti #9
    Lehet hogy újraforgatják az első Street Fighter mozit, olyan sz@r volt xD
  • Sepp3 #8
    hmm.. "valamint az első Street Fighter mozi is készülőben van." olyan már volt nem?!