SG.hu·
Elvitte a víz - A Shrek készítőinek újabb agymenése
Kis túlzással minden hétre jut számítógép animációs filmpremier a mozikban. A sok közhelyes és értéktelen vacak után, végre egy igányesebb alkotás is bekopogtatott.
Persze az csak PR-duma, hogy Shrek így meg úgy, inkább a Wallace és Gromit gyurmafilmekkel arató Aardman-filmek filmek kedvelői fogják szélesebb mosolyra húzni szájukat, őket fogja lenyűgözni a gyurmafilmekre hajazó számítógépes grafika, ami valóban nagyon bájosra sikeredett. Az Elvitte a víz filozófiájában sem hajaz a meseparódiákkal operáló ogréra és társaira, inkább érzelmesebb és intelligensebb humorral próbál a nézők szívébe férkőzni.
A szívbe férkőzés pedig az alig 80 perces filmet elnézve sikerült is. A Disney jövő évi egérmeséjének, a Ratatouille-nak mintegy előfutára, hasonló alapokból építkezik. Főszereplője Roddy, a házipatkány, aki luxuskörülmények között tengeti életét, kislány gazdijának minden parancsát lesi. Egy nap azonban a ház kiürül, Roddy pedig a ház egyedüli uraként elkezdi élvezni az életet.

Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Ekkor beállít egy igazi csatornatöltelék, egy patkány a lenti világból és egy jól irányzott parasztlengővel csapást mér a jól kiszámítható házi patkány létre. Roddy egy logikai bakugrással a vécé környékére tereli a betolakodót hogy lerázza, de a trükk balul sül el és hirtelen ő lesz az, aki az életéért küzdve küszködik a lefolyóban, hogy aztán egy a fenti világtól merőben különböző csatornamegapoliszban kössön ki.
Egy megapoliszban, mely afféle csatorna-Londonként funkcionál. Hihetetlen részletességgel ábrázolják a világot, a kép minden egyes pixelében apró poénok bújnak meg, sokadik nézésre is találhatunk felfedeznivalókat. Ilyen szempontból a tavalyi Robotok brutálisan részletgazdag látványvilága juthat eszünkbe, annyi a különbség, hogy az Elvitte a víz kifejezetten nézhető film, mert szerencsére nem csak a vizualitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az angol-német focivébédöntő körül bonyolódó már-már krimitörténetre is.

Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Ha már krimi, akkor kell egy karizmatikus főgonosz is, ezúttal patkányaink egy magát a keresztapának képzelő varanggyal és az ő kivételesen tökkelütött verőlegényeivel akasztják össze a bajszukat. Patkányainkat említettem, hiszen Roddy elég hamar társra lel a szennyvíz-rengetegben, mégpedig Ritára, a jócsaj patkányra, aki kisegíti őt a bajból, hogy kisvártatva együtt, még nagyobb szószban találják magukat. Ők ketten, a két patkány igazi karakterként, jellemekkel megáldott figurákként viszik előre a történetet, kettejük folytonos cívódása és marakodása állandó humorforrásként szolgál.
Természetesen az Elvitte a víz sem hagyja kihasználatlanul azt a ziccert, hogy marketing szempontokból és a film továbbélésének szempontjából különösen fontos nagyon vicces mellékszereplő szálat is alkalmazzon. Naná, hisz a Jégkorszakból is legtöbben Motkányra emlékeznek, mint ahogy a Madagaszkárban is a történet főszálához szinte semmit sem hozzátevő, viszont a film jó poénjainak jelentős részét szállító pingvinek voltak a legmelékezetesebbek. Cikkünk tárgyában a poénok és a nagy ötletek oroszlánrészét a meztelen csigaszerű nagyon idétlen teremtményekre pazarolták - nagyon helyesen, az ő állandóságuk és váratlan megjelenéseik mindig feldobják a laposabb pillanatokat.

Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Szerencsére lapos pillanatokból sem akad olyan sok, hisz kifejezetten élvezhető az Elvitte a víz, az biztos, hogy az idei animációs filmes felhozatal egyik biztos dobogósáról van szó. Félreértés ne essék, nem nonstop harsány röhögést kiváltó alkotásról van szó, hanem apró, olykor elsőre nem leeső poénok és paródiaelemek halmazáról, két szerethető főkarakter köré felépülő filmről, amelyben végre-valahára történet is lakozik. Ha más nem, hát ez utóbbi tényező az, ami magasan kiemeli az Elvitte a vizet az év animációs filmrengetegéből, hisz ezúttal nem csak pár szavas szinopszissal lehet leírni a filmet, hanem tényleg megerőltették magukat a forgatókönyvírók.
A gyerekek megkapják a szokásos vicces állatfigurákat és a klasszikus és kihagyhatatlan fenékreesős, tökönrugós, szemkidülesztős poénokat, a felnőttek pedig a kifinomult háttérpoénokat (Josef K. megvolt mindenkinek?) és a főszereplők vicces és pörgős szópárbajait. Aki pedig a látványra utazik az még egy olyan üldözéses jelenetet is kap, mely után nem csak a tíz fő ujját nyalja meg, hanem az ujjak mennyiségét növelendő azonnal a zoknija után kezd el nyúlkálni.

Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Nehéz lenne nem ajánlani a filmet. Vegyük ezt a próbálkozást fénynek a CG-éjszakában és bízzunk benne, hogy a pingvines Táncoló talpak elfeledtetik azt a pár idei ötlettelen animációs borzalmat (akinek nem inge!), amit át kellett élnünk. (Azért negatívumként nem lehet elmenni a magyar szinkron, vagyis a fordítás mellett, mely sajnos nagyon szívesen próbálkozik Speier Dávid majmolásával és alkalmaz fáradt és olykor idegesító szójátékokat. Vicces, olykor mókás a végeredmény, de nem hiszem, hogy ennyire szabatosan kellene kezelni az eredeti szövegeket, pláne, hogy a focivébét a női fordítók jó szokása szerint egy az egyben Világkupának sikerült magyarítani.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése