SG.hu·

Minden idők legmocskosszájúbb műsora

Igen, a Deadwoodról van szó, az HBO igényes és díjnyertes sorozatáról, melynek hosszas várakozás után végre elért a második évada is hazánkba.

David Milch, a sorozat alkotója szerint ilyen volt a vadnyugat. Nem hímeztek-hámoztak a hősök, mint Sergio Leone spagetti westernjeiben, hanem mocskosszájúk voltak, és folyton bazmegeltek és egyéb válogatott és kifejezetten választékos sértéseket vágtak egymáshoz.



Persze ez csak a felszín, a Deadwood nem az egy percre jutó 'fuck'-ok számában világelső (mert világelső egy felmérés szerint), hanem a sorozat igényessége és valósághűsége a legfőbb erő a néző megragadásában. A dél dakotai Deadwoodban zajló történet az 1800-as évek vége felé járó korszellemet idézi meg főleg Seth Bullock és Al Swearengen alakjai segítségével, akik közül az utóbbi a sorozattörténet egyik legeredetibb, legjobban eltalált figurája.

Amerikában nemrég ért véget a sorozat 3., záró évada, mely megkapta a lezárást, annak ellenére, hogy a készítő 4 évadra tervezte a történetet. Amíg idehaza a harmadikra várunk és a DVD megjelenésért imádkozunk, addig kedd esténként kötelező program az HBO-n a Deadwood.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SickBump2007. 01. 03.. 07:59||#13
Rendkívül igényes sorozat, nem könnyû "lejönni róla". Egyedül Timothy Olyphant lóg ki, de hozzá lehet szokni. A Swearingen-t játszó színész a szememben van akkora, mint Pacino vagy Nicholson. Egyszerûen óriási!
© matyibacsi2006. 11. 24.. 17:36||#12
Bármennyire is jópofi és kínálkozó,hogy a filmen is az "élet hangja" szólaljon meg, a filmen ez már egy határon túl visszatetszõ. És sajnos nagyban hozzájárul nyelvünk, közbeszédünk durvulásához.
© Tetsuo2006. 11. 23.. 18:13||#11
Szerintem az elõítélet hasznos. Hogy témába illõ példa legyen: Ha a Vadangyal elsõ 100 része neked nem tetszett mondjuk gagyinak, bugyutának találtad; azért megnézed a többit is, mert hátha tetszik és addíg nem mondhatod h rossz, amíg nem láttad az összest? Ugye, nem.
Ha nagyobb léptékben nézzük, akkor én pl rámondhatom az összes sorozatra és a legtöbb amcsi filmre h agymosó szemét, még a meg sem jelentekre is; ugyanis az eddigi tapasztalatom sajnos ezt igazolja.

Látod ezért hasznos az elõítélet, amit mindenki alakalmaz, még Te is.
(Pl amikor a 10. batyus árust már nem engeded be a házadba vizet inni, mert a többi 9szer meglopott..)
© Tetsuo2006. 11. 23.. 18:02||#10
Talán félreérthetõ volt, a LOL az amcsira is és a sorozatra is vonatkozik.
(Tehát nem gondolom h pl 1 Venezuelai sorozat jó lenne.)
© lesliehun2006. 11. 23.. 11:20||#9
Hali!

Nem tudjátok, hogy fenn lesz-e a neten a szinkronos változat?
Mindenhol kerestem, de nem találtam sehol!<#rinya>
Nincs meg valakinek az 2. évad elsõ része, arról pont lemaradtam.
Ha valaki felvette videokazira, attól szívesen kölcsönkérném vagy adnék egy üres kazit, hogy felmásolja.
Ha a gépre vette fel az is jó lenne!
Légyszi segítsetek! Kösz szépen elõre is!
© winnie2006. 11. 23.. 10:35||#8
""igényessége és valósághûsége a legfõbb erõ a nézõ megragadásában" ...egy amcsi sorozatnál?!"

lol.

ha tetszik, ha nem, az amerikai sorozatok általában kenterbe verik a többi sorozat nemzetet. ld. angol, német, ausztrál, kanadai.

van, akinek a deadwood, van, akinek a cobra11
© argento2006. 11. 23.. 10:23||#7
Ez a film remek lehetõség arra, hogy kibõvítsem az angol szleng szókincsem. 😊
© LOTR|Atocha2006. 11. 23.. 08:06||#6
Töccsétek le netrõl, ne várjatok a láma höböora. 😊
© Loverman2006. 11. 23.. 01:30||#5
mellesleg szerintem benne van az elsõ tízben a Metallica: Some Kind Of Monster film is😄 nem fogják vissza magukat a fiúk
© Loverman2006. 11. 23.. 01:27||#4
nincs rosszabb az elõítéletek alapján való besorolásnál -_-