SG.hu·

Új áldozatok az Alien vs Predator folytatásában

Lassan az összes szerep elkel az Alien vs Predator: Survival of the Fittest stáblistáján. Nem meglepően többnyire ismeretlen színészek kapnak lehetőséget sikongva menekülni a két szörnyeteg elől.

Amint azt megígértem, a készülőben lévő Alien vs Predator: Survival of the Fittest alakulását kiemelt figyelemmel követjük. Tegnap újabb, komoly hírértékkel bíró információ látott napvilágot.

A második összecsapásban lassan kiosztják az összes "mellékszerepet". Azért teszem idézőjelbe, mert a főszereplők egyértelműen az Idegenek és a Ragadozók lesznek. Épp ezért nem meglepő, hogy az "emberi" karaktereket szinte ismeretlen színészek személyesítik majd meg.

Az első szereplő Shareeka Epps. Szerepe szerint Kendrat, egy fiatal lányt alakít, akinek meg kell védenie szeretett öccsét. John Ortiz egy frissen megválasztott seriffet alakíthat, aki első napjaiban rögtön két idegen fajjal kerül szembe. És természetesen itt lesz Ricky, a szokásos bajkeverő srác, aki minden helyzetből rosszul kerül ki. Őt Johnny Lewis kelti "életre".

A rendezést Colin és Greg Strause vállalta, Paul W. S. Anderson ezúttal "csak" a produceri széket foglalja el. A forgatókönyvet Shane Salerno szerkesztette.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© InfectedMann2006. 11. 30.. 19:37||#15
Yutani...
Örülök az IQ fájter hozzászólásaidnak meg aa tájékozatlanságodnak...
Látom mennyire nagy fan lehetsz mert látom eddig nem sok hírt olvastál a filmrõl...
Ajánlom figyelmedbe a köv. topicot:
http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1126996903

aztán is megtudod annak a magyar oldalnak a címét ahol temérdek avp2 hírt olvashatsz... ha azok után is szánalmas szar lesz szted a film nézesd meg magad...
© Yutani2006. 11. 30.. 17:36||#14
Apropó, feltûnt másnak is, hogy mostanában nem tudnak egy épkézláb fantasztikus-horror filmet készíteni?

Minden nagy név a '70-'80-as évekbõl származik, és amilyen jó folytatásokat tudtak készíteni a '80-'90-es években. olyan ócskákat a XXI. században: le lehet húzni õket a klotyón.
© Yutani2006. 11. 30.. 17:32||#13
Ezt nem mondod komolyan? Milyen szánalmas sz@r lesz ez a rész is?

Egyszerûen el vagyok képedve, hogy a sok jó történetet (amikbõl nagyon jó filmet lehetne készíteni) lógva hagyják, és írnak valami B kategóriás (mit B, az már C) forgatókönyvet.
Nyugodtan oda lehet tenni a polcra az "Aki bújt, aki nem" második része mellé... :-(

SZÁNALMAS AZ EGÉSZ HOLLYWOOD-I BAGÁZS!
© matrix6662006. 10. 11.. 15:16||#12
Az elhagyott ûrhajó utasaival az Alien5 foglalkozik majd nem?
© gabe paul logan2006. 10. 09.. 18:09||#11
A nostromo nem predator hajót talált...bocs de így van, hosszú lesz még ez a kör! Most a predatorok is bekapcsolódnak az emberek, idegenek mellé és még hiányoznak az elhagyott hajó utasai is!
© JonDavis2006. 10. 08.. 19:52||#10
Már kb 2 hónapja lehet tudni,hogy nem szerepel benne Ripley...
A film egy kisvárosban játszódik majd,ahol a helyi seriff és egy börtönbõl szabadult férfi , valamint egy ex-katona nõ felveszi a harcot az ûrbõl érkezett lényekkel.
Nagyon izgalmas lesz, majd meglátod.
© Broafka2006. 10. 08.. 00:26||#9
azt hittem úgy volt hogy Sigourney Wiver drága is benne lesz.
amúgy az alap Alien film az... szóval az ALAP
azt mindenkinek ajánlom (és a Predator filmet is) még mielõtt megnézi valaki ezt a (hát, elég szarnak tûnik) filmet.
mondjuk nekem az egy se tetszett, borzalmas bukás volt szvsz
© Skynet2006. 10. 05.. 22:55||#8
Az az egyetlen gond az elsõ avsp filmmel hogy hatalmas baki az egész az idõbeni elhelyezés miatt..😊
Sokkal ésszerûbb lett volna az egészet a könyvek alapján készíteni...
© irkab1rka2006. 10. 05.. 22:51||#7
Szar lesz. Bár van még esély, mivel nem Uwe rendezi..
© edios2006. 10. 05.. 21:35||#6
Ez jó 5let, csak ha bezárulna a kör, nem lehetne folytatni, ami nem hozna + zsét, így nem jó (nekik)!