Ötvös Tibor

Öt filmjét folytatja az MGM

A lény negyedik részének előkészületeiről már mi is beszámoltunk, ám a gyártó MGM stúdió még további négy filmjét kívánja új részekkel megtoldani.

A második a Cosmopolitanon nevelkedett lányok számára lesz talán örömhír. A stúdió ugyanis trilógiává bővíti a világsikerű Doktor Szöszi franchise-ot is. A filmről szinte semmilyen információ nem látott napvilágot, ám az biztos, hogy az Oscar-díjas Reese Witherspoon nem tér vissza a címszerepben.

A harmadik film a hazánkban csak DVD-n megjelent Halálforgás harmadik része, mely egy romantikus dráma, ami a korcsolyázók világában játszódik. A film hazájában sem kerül a mozikba.


Jó irányba úszik az az üveg

A negyedik film felkeltette az érdeklődésem, hiszen gyermekkorom egyik nagy kedvencét, a Háborús játékokat is megtoldják egy második résszel. A forgatás novemberben kezdődik Montrealban, a történet középpontjában pedig ismét a szuperszámítógép áll.

Az utolsó a sorban már kicsit frissebb alkotás. Tavaly vetítették - kis érdeklődés közepette - A tenger vadjai című akciófilmet, mely férfitársaim számára maximum Jessica Alba bikinis testéről ugorhat be. Az MGM számára a kis siker is siker és ezt a filmet is folytatják - ám a második rész egyből DVD-re kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Loverman #4
    a hannibál trilógia jó úgy ahogy van;)
  • craesh #3
    MEKKORA SZÖVEG!!!!!!!!!!!!!

    "Jó irányba úszik az az üveg " :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • schrank #2
    a hannibál trilógia MGM-es hol a folytatás ?ígérték !
  • bertino #1
    blokkolnám oO