Ötvös Tibor

Megvan a Halo direktora

Hosszas keresgélés után végre leszerződtettek egy rendezőt az egyik legjobban várt játékadaptáció élére. A Peter Jackson produceri felügyelete alatt készülő Halo direktora végül az elsőfilmes Neill Blomkamp lett.

Vannak filmek, melyeket hatalmas várakozás előz meg. Ilyen - többek között - A Karib-tenger kalózai: A világ végén vagy a Pókember 3 is. És ide sorolandó talán a gamerek által leginkább várt adaptáció, a Halo is.

Aki eddig egy burokban élt, annak elárulom, hogy a Halo egy klasszikus FPS, mely először XBoxon, majd PC-n is hatalmas sikert aratott. Az eddig két részt megért játék "hamarosan" trilógiává bővül.


Cool és kegyetlen, azaz Master Chief

De inkább nézzük, mi újság a mozifilm háza táján. Azt ugyebár mindenki tudja, hogy a Peter Jackson produceri felügyelete alatt készülő - feltehetően - akció-sci-fi mozi főszereplője az Oscar-díjas Denzel Washington lesz. Ám a rendező személye eddig kétséges volt. A legesélyesebbnek tűnő jelölt, Guillermo del Toro végül a Pokolfajzat 2 miatt visszamondta az ajánlatot. A mai napon azonban végre szerződtettek egy direktort a film élére.

Ő pedig nem más, mint a Halo filmváltozatával debütáló Neill Blomkamp. Az úriember neve maximum a megszállott sorozatrajongóknak csenghet ismerősen. Blomkamp ugyanis olyan sikersorozatok vizuális effektjeit készítette, mint a Smallville vagy a Dark Angel.

A film középpontjában Master Chief és csapata, a Cortana áll, akik megpróbálják megmenteni a galaxist egy Flood nevezetű idegen fajtól. A forgatókönyvet Alex Garland készíti. A bemutatót 2007. nyarára tervezi a stúdió.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fasza gyerek #14
    én sosem jácottam a halo-val és ha majd talán megnézem a filmet sem tartom valószinűleg hogy akarok majd jáccani vele
  • Morden23 #13
    Deus Ex. Mondjuk nekem is kaparnom kéne az agyamban, ha ennél többet akarnék mondani. Bár abból inkább sorozatot csinálnék.
  • Hoz_Hun #12
    Látványos meg hangulatos. Bennem ennyi maradt meg, a sztori nem igazán, de legalábbis semmi különös. Amúgy is szerintem ritka a jó történetű fps.
  • Morden23 #11
    BobaFett: igen, ez így van. Nem kell egyből porban fetrengeni a "közelmúlt" miatt. Sosem garancia semmi. Spielberg is ugyanúgy rendezett nagyon jót, mint nagyon szart. Meg mindenki más, még Tarantino is.

    Amúgy ennek a játéknak volt valami igazán épületes sztorija? Egyik haverom mutatta régebben, de kicsit sem érdekelt... vagy ez is valami ócskaság lesz, ahol a game pár fegyverét beleszúrják a filmbe, és reménykednek, hogy csőstül jön a sok kocka megnézni?
  • vax #10
    Hát egy Cameron nem lett volna rossz.
  • BobaFett #9
    Azért Peter Jackson neve nem garancia semmire.

    Aki látta a régi C, D kategoriás horrorjait az tudja miröl beszélek...
  • Dakkon #8
    pedig a játék erről szólt....
  • gyuri12 #7
    én is várom,de remélem nem lesz olyan mint a rambo:D:D inkább legyen egy kicsit visszafogottabb mert nem szertetem azokat a filmeket,ahol a főhős egyedül veri szét az egész ellenséges sereget...
  • fernando torres #6
    kiváncsian várom
  • AnonyX #5
    Király lesz. Tutira. Peter Jackson azért nem akárki.