SG.hu·
A pokol - életfájdalom standby üzemmódban
Tanovic alázattal, de erős rendezői kézzel vitte vászonra Kieslowski és Piesiewicz Három szín-trilógiájának második darabját
Lassan bemutatásra kerülnek a Francia Filmnapok utolsó darabjai is. Anthony Zimmer előttem, Bajusz utánam - a francia filmek aránya idén is érezhetően nagyobb a tavaszi nyári időszakban, mint az év második felében. A nyári pangás hollywood-i részről talán még jobban kiütközik, a piaci réseket jelenleg régebbi filmek töltik ki. Így tehát aki a múlt héten friss filmet áhított, azt a programfüzetek az agyatlan Poseidon mellett egyértelműen a kis art-mozik felé terelték; Danis Tanovic új filmje - talán a filmaszály miatt, de - meglepően jó promót kapott.
A modern világ filmtermése story-trilógiákról híres, melyekben a főhős és a cselekményszál azonos, miközben a különböző részek világát sokszor más és más rendező komponálja. A pokol különlegességét az adja, hogy ey nem egy történettrilógia, hanem egy forgatókönyv-trilógia középső darabja. (Az első A gyilkosok is a mennyországba mennek címmel futott a hazai mozikban.) Az elkövető: Krzysztof Kieslowski és Krzysztof Piesiewicz. Az eszköz: egy pszeudo-dantei bolyongás a keresztény túlvilági lét három helyszínén. A cél pedig olyan, hétköznapokban fogant történetek elmesélése, amelyek érzetükben, hangulatukban megsejtethetnek velünk valamit a túlvilági létformából. De nem ám az egyenes vonalú rokonítás és az allegória eszközével - attól nagyon de nagyon távol vagyunk.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Így állnánk tehát, s így állt hozzá Danis Tanovic is készülő filmjéhez. Az Oscar-díjas Senkiföldjén óta a bosnyák rendező főleg forgatókönyv-farigcsálással volt elfoglalva, A pokol kedvéért azonban rövid időre felhagyott az írói életvitellel. Most sem kívánt sokat időzni a kamerák mögött az immár párizsi illetőségű kelet-európai - a film forgatási munkálatai néhány hónap alatt le is zajlottak. A nézőt a kész filmmel kapcsolatban egy kérdés érdekelhette leginkább: ha a menny-anagrammának tekintett A gyilkosok is...-t Tom Tykwer egy furcsa hangvételű egzisztencialista drámaként adaptálta, vajon mit művelhet Danis Tanovic a földi élet infernójaként aposztrofált A pokollal?
A történet még el sem kezdődött, Tanovic filmje máris letámadja az embert. A szuggesztív, groteszk természetfilm-szerű kezdőképsorokban a születés és a halál elválaszthatatlan egységét egyből az arcunkba tolják a miheztartás végett. Tört prizmában táncol a kamera egy fészekben, ahol a madárfióka vakon, tollatlanul, darabosan mozogva, de reflexből gondoskodik róla, hogy anyja egy szem gyermeke maradjon és a másik tojást sikerül is kilöknie a fészekből. Alig két perc múlva idős férfi térdel a törött tojás mellett. Persze neki rosszabb a dolga mint a törött tojásnak - meg kell próbálnia visszamászni életbe.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A pokol szerkezete a bontott idősíkok mellett többszálas cselekményvezetéssel operál. Az epizódosnak ható cselekményből lassan három nővér története bomlik ki, az összekötő kapocs pedig egy mélyre temetett, szörnyű családi titok, amely gondosan mellékvágányra is vezeti a fiatal nők életét. Kapcsolatot nemigen tartanak, szenvedésük magányos, csendes és reménytelen. Sorsuk evolúciója is rejtve marad. Mintha egyszer, valamikor kínba merevedtek volna, aktuális problémáikat meg maguk választanák meg.
A komótosan csordogáló játékidő alatt nem ismerünk meg kiérlelt személyiségeket - ezt sok kritka a film szemére is veti. A remekül szkeccselt epizódokban a szereplők számunkra csak megélt szenvedésükben fontosak. A szálakat a rendező félig homályban hagyott összefüggések, és újhullámos, epizód-katarzisra építő szerkezetben vezeti a végkifejlet felé, hogy a végén kicsit túl nyilvánvalóan is, de a filmben felépített viszonyrendszerét Médeia ókori mítoszához rokonítsa.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Tanovic alázattal de erős rendezői kézzel vitte vászonra a Három szín-trilógia második darabját. A pokol az a fajta művészi igénnyel készült mélylélektani dráma, amely véresen komolyan veszi magát, összhatásként pedig a közönségének porrá zúzott keserűpirulákból kevert koktélt kínál. Legfőbb érdeme, hogy a létező hatáskeltő panelekből is egyedi módon tud filmet építeni, legfőbb bűnének pedig sokan azt róják fel, hogy az empátiával közeledni hajlamos nézőből is rideg külső szemlélőt varázsol. Pontosan úgy figyeljük a szereplőket, ahogy a filmben azt Emmanuelle Beart egy pohár folyadékban fuldokló léggyel teszi. A különbség, hogy a légynek végül sikerül felmásznia a szívószálon . . .
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Lassan bemutatásra kerülnek a Francia Filmnapok utolsó darabjai is. Anthony Zimmer előttem, Bajusz utánam - a francia filmek aránya idén is érezhetően nagyobb a tavaszi nyári időszakban, mint az év második felében. A nyári pangás hollywood-i részről talán még jobban kiütközik, a piaci réseket jelenleg régebbi filmek töltik ki. Így tehát aki a múlt héten friss filmet áhított, azt a programfüzetek az agyatlan Poseidon mellett egyértelműen a kis art-mozik felé terelték; Danis Tanovic új filmje - talán a filmaszály miatt, de - meglepően jó promót kapott.
A modern világ filmtermése story-trilógiákról híres, melyekben a főhős és a cselekményszál azonos, miközben a különböző részek világát sokszor más és más rendező komponálja. A pokol különlegességét az adja, hogy ey nem egy történettrilógia, hanem egy forgatókönyv-trilógia középső darabja. (Az első A gyilkosok is a mennyországba mennek címmel futott a hazai mozikban.) Az elkövető: Krzysztof Kieslowski és Krzysztof Piesiewicz. Az eszköz: egy pszeudo-dantei bolyongás a keresztény túlvilági lét három helyszínén. A cél pedig olyan, hétköznapokban fogant történetek elmesélése, amelyek érzetükben, hangulatukban megsejtethetnek velünk valamit a túlvilági létformából. De nem ám az egyenes vonalú rokonítás és az allegória eszközével - attól nagyon de nagyon távol vagyunk.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Így állnánk tehát, s így állt hozzá Danis Tanovic is készülő filmjéhez. Az Oscar-díjas Senkiföldjén óta a bosnyák rendező főleg forgatókönyv-farigcsálással volt elfoglalva, A pokol kedvéért azonban rövid időre felhagyott az írói életvitellel. Most sem kívánt sokat időzni a kamerák mögött az immár párizsi illetőségű kelet-európai - a film forgatási munkálatai néhány hónap alatt le is zajlottak. A nézőt a kész filmmel kapcsolatban egy kérdés érdekelhette leginkább: ha a menny-anagrammának tekintett A gyilkosok is...-t Tom Tykwer egy furcsa hangvételű egzisztencialista drámaként adaptálta, vajon mit művelhet Danis Tanovic a földi élet infernójaként aposztrofált A pokollal?
A történet még el sem kezdődött, Tanovic filmje máris letámadja az embert. A szuggesztív, groteszk természetfilm-szerű kezdőképsorokban a születés és a halál elválaszthatatlan egységét egyből az arcunkba tolják a miheztartás végett. Tört prizmában táncol a kamera egy fészekben, ahol a madárfióka vakon, tollatlanul, darabosan mozogva, de reflexből gondoskodik róla, hogy anyja egy szem gyermeke maradjon és a másik tojást sikerül is kilöknie a fészekből. Alig két perc múlva idős férfi térdel a törött tojás mellett. Persze neki rosszabb a dolga mint a törött tojásnak - meg kell próbálnia visszamászni életbe.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A pokol szerkezete a bontott idősíkok mellett többszálas cselekményvezetéssel operál. Az epizódosnak ható cselekményből lassan három nővér története bomlik ki, az összekötő kapocs pedig egy mélyre temetett, szörnyű családi titok, amely gondosan mellékvágányra is vezeti a fiatal nők életét. Kapcsolatot nemigen tartanak, szenvedésük magányos, csendes és reménytelen. Sorsuk evolúciója is rejtve marad. Mintha egyszer, valamikor kínba merevedtek volna, aktuális problémáikat meg maguk választanák meg.
A komótosan csordogáló játékidő alatt nem ismerünk meg kiérlelt személyiségeket - ezt sok kritka a film szemére is veti. A remekül szkeccselt epizódokban a szereplők számunkra csak megélt szenvedésükben fontosak. A szálakat a rendező félig homályban hagyott összefüggések, és újhullámos, epizód-katarzisra építő szerkezetben vezeti a végkifejlet felé, hogy a végén kicsit túl nyilvánvalóan is, de a filmben felépített viszonyrendszerét Médeia ókori mítoszához rokonítsa.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Tanovic alázattal de erős rendezői kézzel vitte vászonra a Három szín-trilógia második darabját. A pokol az a fajta művészi igénnyel készült mélylélektani dráma, amely véresen komolyan veszi magát, összhatásként pedig a közönségének porrá zúzott keserűpirulákból kevert koktélt kínál. Legfőbb érdeme, hogy a létező hatáskeltő panelekből is egyedi módon tud filmet építeni, legfőbb bűnének pedig sokan azt róják fel, hogy az empátiával közeledni hajlamos nézőből is rideg külső szemlélőt varázsol. Pontosan úgy figyeljük a szereplőket, ahogy a filmben azt Emmanuelle Beart egy pohár folyadékban fuldokló léggyel teszi. A különbség, hogy a légynek végül sikerül felmásznia a szívószálon . . .
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
A pokol (L'Enfer) színes feliratos francia-olasz-belga-japán filmdráma, 95 perc, 2005 Rendező: Danis Tanovic Forgatókönyvíró: Krzysztof Kieslowski, Krzysztof Piesiewicz Operatőr: Laurent Dailland Zene: Dusko Segvic Vágó: Francesca Calvelli Szereplők: Emmanuelle Béart (Sophie) Karin Viard (Céline) Marie Gillain (Anne) Guillaume Canet (Sébastien) Jacques Gamblin (Pierre) Jacques Perrin (Frédéric) Gaëlle Bona (Joséphine) Carole Bouquet (az anya) Miki Manojlovic (az apa) |
