Szekeres Viktor

Western sikersorozat indul a TV2-őn

Fehér hollónak számít a western műfaja a tévésorozatokon belül, ezért is okozhat örömet sokaknak, hogy a TV2 bemutatja a Vadnyugati fejvadászokat.

Régen, évtizedekkel ezelőtt, még a westernfilmek hőskorában elég népszerűnek számítottak a westernsorozatok, elég csak mondjuk a Bonanzára gondolni, mely sorozat ma már elképzelhetetlenül hosszú időt, 14 évet töltött a képernyőn és ezalatt 431 részt számlált. Az utóbbi időben csak pár kábelcsatorna próbálkozott a műfaj felélesztésével: a TNT levetítette a Steven Spielberg közreműködésével készült 6 részes minisorozatot, az Into the West-et, míg az HBO pár hete kezdett bele a már idehaza is vetített westernsorozata, a Deadwood 3. évadába.

Az említettekhez hasonlóan a Vadnyugati fejvadászok (The Peacemakers) is kábeltévés sorozatként mutatkozott be Amerikában, mégpedig olyan névvel a főszerepben, mint megannyi videófilm sztárja, Tom Berenger. A történet az 1800-as évek végén játszódik - hol máshol mint a vadnyugaton, ahol éppen kezd kialakulni valamilyen törvényes rend pár marcona és törvénytisztelő seriff közreműködésével.

Silver City-ben Jared Stone (Berenger) az, aki megpróbál szembeszállni a bűnözéssel sajátos eszközeivel és ehhez nem várt segítséget, egy magánnyomozót kap Larimer Finch személyében. Innentől kezdve kitalálható, hogy együtt kell működniük és a kezdeti súrlódások után (enyhén szólva mások a nyomozó módszerei, mint azt Stone megszokta) kisvártatva siker fogja koronázni a szokatlan páros együttműködését.

A sorozatot a TV2 hétfőként tűzi képernyőre, mégpedig az éjszakai órákban. A mai premier ideje éjjel 1 óra 20 perc lesz, míg a jövő heti második rész valamivel 2 óra után kerül adásba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #8
    a 4400 már elég régóta van "magyarban" - legalább is az első évad. a sopranos és a ww szofisztikáltabb sorozat, amely nem feltétlenül lenne akkora siker hamarabb. a house lehetne, de nem kapja meg az esélyt.
  • Cat 02 #7
    és a Lucky Luke mi volt ? :D
  • SonicBoom #6
    szánalmas. lassan a DrHouse is 23:00 utánra csúszik. Aztán majd jön főmüsoridőben a mónika meg a bőröndnyitogatós... /hányok/
  • vincuska #5
    valoszinu vmi kimutatas szerint, a tarsadalom dusgazdag western-style divat utan erdeklodo munkanelkuli retege hetfonkent hajnali 1 es 3 kozott ul a tv elott... (tom berender poloban)

    ez nekik van.

    csak azt magyarazza meg nekem vki hogy a maffiozokat miert adjak ejfelkor? (rolam: kopasz vagyok, kover es pizzat zabalok a tv elott - de csak este 00:00-ig!)
    meg a west winget is vmi idetlen idopontban adtak.

    es tudtok vmit a 4400-rol? lesz magyarban?

  • bertino #4
    meg kinek van ideje 2kor ? :D
  • Ronny #3
    :D hát tényleg valami gond van velük. Ki a faxom fogja megnézni 2kor?
  • avman #2
    már régóta gyanakszom, h a kereskedelmi tv-k műsorszerkesztői, műsorigazgatói valamint a cégek reklámmenedzsmentjeinek tagjai és a piárosok valamilyen idegen bolygóról érkeztek. mert ilyen szinten agyatlanok nem lehetnek, csak szántszándékkal. (a nézettségi adatok amúgy is a csalás és önámítás kategóriába tartoznak, tudjátok : füllentés, hazugság, statisztika)
  • Cassell #1
    Biztos óriási nézettsége lesz:D