Érdekes hír látott napvilágot a napokban. Eszerint Arnold Schwarzenegger mindössze egy apró cameo-szerepben tűnik fel a készülőben lévő Terminator 4-ben.
"Még ha Arnie be is száll a projektbe, akkor sem főszerepben teszi" - szögezte le Andy Vajna a magyar Szabadság, szerelem forgatásán. "Szeretnénk, ha egy cameo-szerepben tűnne fel. Bár politikai tennivalói mellett még lehet, hogy erre sem lesz ideje. A Terminator következő részével szeretnénk egy teljesen új irányba fordulni. A negyedik rész egy igazi sci-fi film lesz."
A Terminator 4 már a háborúról fog szólni
Vajna nyilatkozott a lehetséges forgatási helyszínekről is. Ezek szerint - akár csak Spielbergék - ő is Ausztráliát szemelte ki. Elmondta továbbá, hogy a forgatókönyv készen áll, jelenleg a rendező személyéről folyik a vita. Egyes források szerint James Cameron is érdeklődik a direktori szék iránt.
A forgatókönyv minőségét reméljük nem befolyásolta, hogy azt John Brancato és Michael Ferris készítette. Az ő nevükhöz fűződik ugyanis a Macskanő is. A Warner Bros. szeretné 2007-ben a mozikba küldeni a filmet.
Üdvözlök mindenkit! Én csak hozzá szeretnék szólni a terminátor 4-hez. Nem tudom mi zajlik a színfalak mögött, és mi igaz, abból hogy James Cameron-nak lenne valami köze hozzá. Azt, hogy Arnold Schwarzenegger vállalja-e, még kérdés. Ami miatt felkutattam Google-t, az az volt, hogy keresek egy oldalt ahol ötleteket lehet adni, a T4 filmes háttérregényéhez (forgatókönyv). Nem akarom, hogy egy felszínes "B" esetleg rossz esetben "C" kategóriás film legyen belõle. A 4. rész már a háborút öleli fel, a Skynet hataloméhes csatáját az emberek békéért való küzdelmével szemben. Az Alfák - amik köztudottan a fémtestre preparált kibernetikus vázzal rendelkezõ ember formájú gépek - még a korai stádiumban nem lehetnek jelen, mert az egy késõbbi fejlesztés eredménye. Arnold Schwarzenegger itt esik ki a képbõl (nincs rá szükség, csak késõbb). Ami azt illeti a paradoxon, amit ez a film, leír elég érdekes, mer egy jövõbõl érkezett megmentõ, hozza létre azt a lényt -John Conort- aki harcol a gépek ellen. Ha nincs Õ, nincs aki, visszaküldjön egy illetõt megvédeni Sara Conort, így a Skynet nem küld vissza gépeket felkeresésükre és likvidálásukra. Viszont, ha már megtörtént, akkor valahol hiba csúszott a számításokba, mert azzal, hogy a t-1000-s az elsõ részben megjelent, a végén ötletet adott egy tudós fizikus számára az a mikrocsip és karmaradvány (T2) hogy kifejlesszen egy programot, ami elindított egy megállíthatatlan folyamatot. Mindenkép a paradoxont kell megállítani és megsemmisíteni, hogy az események megszûnjenek és visszaálljon a rend. Ez lehetne a film felétõl a törzs. Az idõutazás fikció, elmélet, ha mégis megtörtént lehet hogy a jövõbõl valaki csak azért ment vissza a múltba, hogy saját haszna számára, az akkori számítógépes világba egy programot vigyen a jövõbõl. Ezzel kezdte el a paradoxont, ami elindított egy beláthatatlan katasztrófát. Tudniillik ami a mai világban biztonságos, az korántsem biztonságos egy 30 évvel ezelõtti világban. Nincsenek meg a hiba kiküszöbölésére a megfelelõ elméletek, és az emberek még nem nõttek fel a feladat megértésére. Valaki pusztán azért ment vissza a múltba, hogy egy programot helyezzen el, amivel a jövõben már gazdag lehet, a program által adott információ és a "cége" hosszú évek alatt összegyûjtött vagyona (profitja) hatására. És ezel még nincs vége a lehetõségeknek, van még ami ehez fûzödik.
én is azt az elvet vallom, hogy ha midnen igaz a 4. rész a jövõben játszódik, a az atomháború után, mikro is elkezdi a skynet gyártani a gyilkoló gépeket, és megpróbálj akiírtani az embereket, illetve munkára fogja õket! Szal ekkro mgé sehol sicns arni,!! Õt akkor vetik be, amikor már John az emebrek élére állva nagyon keméyn harcokban megtanítj a túlélõket, hogyan verjék "ócska vassá" a gépeket! ekkor fejelszti ki a bezsirvágókat a skynet, de elõbb cska azokat akiknek gumi bõrük van, szal egy filmet simán lehetne folytatni arnie nélkül, ami eddig hozná el a sztorit! Más krédés, hoyg a mai technikával az 5. részben digitálisan meg simán be lehetne rkani, hisz tudjuk nem nagy szerepe lenne, pusztán megölni john connort...
Gyerekek, lemondom nektek mi a lényeg, hogy legyen 1 jó film, és ahoz ezek kellenek:
egy forgatókönyv író és rendezõ 1 személyben: James Cameron
egy fõszereplõ: Anrnold Schwarzenegger
és innentõl kezdve töki mindegy hogy mi a film címe, sikerre van ítélve. Hogy ki a producer az meg már tök mindegy, Cameron már simán megengedheti megának hogy producerálja a saját filmjét, más filmeket is szokott.
Részemrõl ennyi a hozzáfûzni valóm a dologhoz.
Bár kiváncsi vagyok azért arra hogy mégis milyen fltételekkel kereste meg Cameron a stúdiót, mert biztos volt valami kikötnivalója, nem csak úgy hogy sziasztok, tudjátok mit? leforgatom nektek a filmet. Örüljetek sziasztok <#wave>#wave>