Szekeres Viktor

Szerdától itthon is a Kriminális elmék

A CBS nagysikerű sorozata, a Criminal Minds, a hazai keresztségben a Kriminális elmék bámulatos gyorsasággal tört utat a hazai tévékbe is. A csapat az elkövető viselkedését vizsgálva szűkíti a gyanúsítottak körét.

A szeptemberben indult sorozatot - amely még az USA-ban is csak az első évad közepén tart - Magyarországon az expressz-sebességgel szállító AXN mutatja be március 15. szerdától este 8 után 5 perccel. A további részek, a premieren kívül még 21, ugyancsak a szerdai napon kerülnek vetítésre.



Az izgalmas thrillerben egy elit nyomozócsapat elemzi Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását. Így próbálnak a még meg nem történt bűncselekmények elébe vágni. Az FBI-sok az emberi lélek ismerői és eseteik nagyrészében különböző szcenáriók alapján próbálják kideríteni a bűnözők gondolkodás módját - a legtöbbször sikeresen. Amíg egy hagyományos nyomozócsoport tárgyi bizonyítékok után kutat, addig a Kriminális elmék csapata az elkövető viselkedését vizsgálva igyekszik leszűkíteni a lehetséges gyanúsítottak körét.

A fordított irányú nyomozás során nem a laborban, hanem az elkövetők elméjében folyik a kutatás. Gondolkodásuk megértéséhez elemzőink felkeresik a tetthelyet, és a célszemélyek otthonát, munkahelyét is.

Az elmék éles eszű búvárai Mandy Patinkin ("Dead Like Me", "Chicago Hope Kórház"), Thomas Gibson ("Dharma és Greg, avagy Kettőn áll a vásár"), Shemar Moore ("Indíték", "Tesók"), Matthew Gray Gubler ("Édes vízi élet"), valamint Lola Glaudini ("Rád vagyok kattanva").

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Derapo #2
    Hunnét vegyek axn-t?
  • Dying Soul #1
    Kíváncsi vagyok