SG.hu·

Uwe Boll 2006-os filmtervei

Uwe Boll eddigi hollywoodi karrierje nem sikerült valami fényesre. Ráadásul a játékostársadalom rosszallását is kivívta az olyan adaptációkkal, mint az Alone in the Dark vagy a House of the Dead.

Ám a rendező nem nyugszik. Egy interjújában lerántotta a leplet készülőben lévő filmjeiről. Leghamarabb a Bloodrayne című akció-kaland adaptációja érkezik meg a mozikba. A január 6-tól látható film lesz a rendező első, "világsztárokkal" telezsúfolt filmje. A film történetileg a játék első része előtti eseményeket hivatott bemutatni, vagyis a rajongók megtudhatják, hogyan vált Rayne vérszomjas vámpírvadásszá.


Uwe Boll legújabb filmje, a Bloodrayne január 6-án kerül a mozikba

Boll elmondta, hogy következő három filmjéhez már előteremtette a pénzt. A Postal című játék filmváltozatának forgatókönyvén épp most dolgozik. A rendező nagyon szívén viseli ennek a filmnek a sorsát, hiszen ezt a "produkcióját" nevezte élete fő művének. A Hitman még nem kezdődött el, hiszen Vin Diesel még nem adott választ a felkérésre. A Far Cry viszont már a szereplőválogatásnál tart. A főszerepre a Doom gonoszát Dwayne "The Rock" Johnsont vagy A szállító Jason Stathamet szemelte ki.

A kopaz akciósztár nem először dolgozna együtt Bollal, hiszen Statham alakította a hányatatott sorsú Dungeon Siege főszerepét. Az interjú végére maradt egy igazán rémisztő válasz. Arra a kérdésre ugyanis, hogy melyik filmet dolgozná fel szívesen, Boll azt válaszolta: "A Cápát."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Satufa2006. 01. 02.. 13:49||#12
Doom,Postal....
Ezekbõl nem értem miért kell filmet csinálni.Semmi értelme,vagy nagyon elrugaszkodik a történettõl, vagy szar lesz.
A Hitmanból viszont egész jó film lehet(ne), de gondolom ezt is jól el fogja cseszni
© Satufa2006. 01. 02.. 13:45||#11
Egyet nem értek.
Ha tényleg ennyire szarokat ad ki a keze közül, akkor mibõl van pénze még ilyen költséges filmekre???
© fawcet2006. 01. 02.. 08:10||#10
Uwe seggét szérúgnám, ha Bloodraynét is tönkreteszi hozzá nem értésével. Ilyen primitív rendezõ sajnos nem javul. Fõleg ilyen adózási törvény motiválja.
© Ma2ska2005. 12. 30.. 12:18||#9
Loller, nem usszuk meg, futószalagon ujabb Boll filmek, további játékok meggyalázásai, lobbizzon már valaki a Bundestag-ban, hogy ezt az adótörvényt változtassák meg, és valami másba kezdjen ez a jóember. Reményt adhat ha Diesel vagy Statham beszáll azért valamiféle alapszintet kialkudnak ettöl a sztárrendezõtõl a respektjük megtartása miatt. Bár az Alone In The Dark ban Christian Slater se számitott kis névnek, a film enek ellenére /állitólag/ rossz lett, én nem láttam, de annyira ezt mondja mindenki, biztos lehet benn valami.
© HuAn822005. 12. 29.. 05:31||#8
Ha már ilyen ügyesen tud pénzt szerezni a sz@rjaihoz, legalább valami értelmes dologra fordítaná. Pl: alapítvány amely tehetséges kezdõ rendezõket, forgatókönyvírókat támogatna.
© Derapo2005. 12. 28.. 19:45||#7
Ez a Boll még él?Ménem öli má meg valaki?A rohadás például.
© vincuska2005. 12. 28.. 14:45||#6
de mit tudtok errol az uber-alles faszirol?
hihetetlen hogy mennyi filmet csinal mostanaban, es nem alacsony gazsis szineszekkel.

de ha abbol indulunk ki amit eddig csinalt, olyan filmek kovetkeznek amiket kikolcsonzok a tekabol, osszekarcolom a lemezt - nehogy valaki veletlenul lassa, annyira szar.
© schrank2005. 12. 28.. 12:07||#5
az a alone in the dark akkorra ratyi volt hogy az elsõ "szörnyes" jelenetnél sírva kapcsoltam ki a lejátszót <#szomoru2> mondjuk én játszottam a játékkal lehet hogy azért magasabb a követelményem <#ravasz1>
© Inquisitor2005. 12. 28.. 11:16||#4
A Német törvények miatt nagy mértékû adóvisszatérítést lehet zsebrevágni, és jó kis pénzmosodát lehet csinálni. Uwe bácsi ezt használja ki, amíg lehet. (Gyengébbek kedvéért: Csak bukta filmekkel lehet ezt kihasználni!)
Bár volt a hírekben, hogy jövõre megváltoztatják ezeket a törvényeket, és akkor megússzuk a többit 😊
© avman2005. 12. 28.. 07:00||#3
én ezt nem értem. jobbnál jobb rendezõk nem kapnak lehetõset, akik ha nem is toplistás, de aránylag jövedelmezõ, és néhol kultikus filmeket mutattak fel. erõsen kételkedem, h a house of... vagy az alone... filmek termelték volna a jogdíj + gyártás + marketing költségen túl bármennyi hasznot is. arról nem is beszélve, h filmjeinek gyakorlatilag semmi közük nem volt a játékhoz, egy kiherélt ûbergagyi filmet hozott ki belõle, ami még egy tisztességes iparosmunkának sme volt tekinthetõ. de akkor már említsük meg a másik balf*szt is: Michael Roesch (többnyire forgk.íróként, producerként mûködik közre, sõt ebbéli státuszában szerintem õ a fõgonosz szürke eminenciás)...