Ötvös Tibor

Rambo negyedszer is akcióba lép

Sylvester Stallone, a '80-as évek egyik legnagyobb akciósztárja két, mára már klasszikussá váló karakterét veszi elő újból, hogy így próbálja meg feltámasztani lassan elhaló karrierjét.

Az első - ahogy arról már mi is beszámoltunk, az ökölvívó Rocky, a második pedig a vietnámi veterán, John Rambo.


Rambo először 1982-ben bukkant fel a vásznakon, amikor is egy kisvárosi seriff és emberei kezdtek háborúba a veterán ellen. Másodszor '85-ben jelentkezett, amikor is egy titkos küldetés részeként Vietnamba küldik, hogy kiszabadítsa a hadifoglyokat. Harmadszor 1988-ban, volt felettese és barátja, Trautman ezredes kiszabadítására indul, akit Afganisztánban tartanak foglyul.

A negyedik részben Rambo már visszavonult és békésen éli napjait Amerikában. De amikor eltűnik egy lány, visszatér és a keresésére indul. A film további adatai egyelőre ismeretlenek, de annyi biztos, hogy a forgatókönyvet az első három részt is szerző David Morrell írja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • John Jay Rambo #13
    Na szerintem ezek trágárságok amit Rambóról mondtok. Ők nem retrót csinálnak hanem a rajongói levelek és a sok jó kritika miatt csinálnak 4. és többi részt!4 Tájékozódjatok tudatlanok!! Azért vártak ennyit mert az 1.2.3. film írója meghalt és arra vártak, hogy lejárjon a szerződés és 1 másik céggel kötöttek 1-t!!!TUDATLANOK!!! És akkor lenne röhejes színész ha gyerekfilmeket csinálna..! ,,Ja és mégvalami" Lessz folytatás is!!!TUDATLANOK LESZÓLÓK!! Majd írok még. egyébként ha valaki tudja honnan lehet a zenéjét leszedni írjon és a linket is illessze be lécci!!Köszi
  • Skyline #12
    Naaa azé az első két részt a mai napig csipázom mert faszán voltak megcsinálva és nem számítógépanimált tucatszemetek mint a mostanság mozikba került akciófilmek 99%-a...
    De ez...
    Mééépont elrabolt lány??? Sokkal találóbb lett volna ha vietkongok vagy ruszkik szállják meg a nyugdíjasotthont amiben épp Stallone tölti unalmas öreg hétköznapjait. Még hihető is lenne Sly kora alapján:)
    Jól előkerült volna az egyik militarista nyugdíjas papó matraca alól egy rakettavető egy m16-os meg egy robbanófejes nyíl oszt Rambo jól szanaszéjjel lőné az összes ellent plussz lehetne utánna tatarozni az otthont.
    Közbe megjelenik az ezredes is aki már vastagon valahol 70 és a halál között lófrál és jól bevédi katonáját a szétlőtt öregekotthona és a robbanás okozta füstmérgezésben elhullt környékbeli védett madarak miatt tüntető GreenPeace aktivisták elől. Hibbátlan lenne:)
  • Hoz_Hun #11
    Ezzel a Rambóval csak az a baj, hogy 20 éve még király volt. De képzeljétek el ha régen nem lett volna Rambó, és most akarnák a Rambót újként bemutatni a moziban. Izé, na ja...
    Ha hozzák a régi Rambós trendet akkor nem tetszik az embereknek, mert gagyi. Ha modernizálják, meg azoknak nem fog tetszeni, akik a Rambó miatt ülnek be.
    Nehéz eset lesz.
  • IoIa #10
    Az első két rész még jó volt, a harmadik egy nagy hulladék, a negyediktől sem várok sokat.
  • látogató #9
    Az eltűnt lány nyakában egy atombomba inditókulcsa lóg és a terroristák rabolták el. Na tessék, a terroristák kezére jutott!
  • Falatka2003 #8
    Miért?

    Képzeld el, ahogy az idősödő Rambo a járókerettel veri el a gonosz huligánokat a sikátorban...
    Vagy a kivehető műfogsorával ijeszti el a szatírokat...
    És ha ez egy ilyen nulliq-s nethuligánnak, mint én, eszébe jutott, képzeld, milyen ötletparádéra és szellemességekrer képesek a halivúdi álomgyár agytrösztjei!

  • acsf73 #7
    könyörgöm hány évesen fogja még eljátszani Rambó szerepét Stallone? lassan hatvan lesz....Rambó a nyugdijas keménycsávó...akármilyen jó kondija is van ennyi idősen már röhejes egy ilyen szerep...
  • galocza #6
    áhhh...
  • avman #5
    az ázsiai sikerfilmek remake-jeit kifelejtettem.
  • avman #4
    ámerikában ezt nevezeik retrónak. ez annyit tesz, h végképp kifogytak az ötletekből, de már annyira kényelmessé és profitorientálttá váltak, h nem mernek megkockáztatni semmit "újat" (egyedit), hanem nyomják a franchise rendszert meg a sablonokat, egykaptafa filmeket, amikre a "húzónevek" úgyis beviszik a népet, illetve magára a reklámra kb. annyit költenek, mint egy átlagos ázsiai/európai film költségvetése. közben meg egyre gyakrabb büdös nagy taknyoló bukás a mozikban a hype-olt filmjeiknek...