Ötvös Tibor

Decemberben forgatják a Rocky VI-ot

Sylvester Stallone a '80-as, '90-es években Arnold Schwarzeneggerrel közösen birtokolta az akciósztárok trónját. 1997-es Copland című filmje óta azonban nem igazán keresgélik a producerek.

Az utóbbi időkben folyamatosan bukást produkáló (D-Tox, Get Carter) színész utoljára a 2003-as Kémkölykök 3D-ben tűnt fel a vásznakon. Most azonban úgy döntött, ideje visszatérnie.



Ehhez kedvenc karakterét hívja segítségül: a bokszlegenda Rocky Balboát. A forgatókönyv készen áll. Rocky magányosan és unatkozva tengeti mindennapjait. Életébe mindössze a néha-néha megrendezett helyi bokszmeccsek hoznak változatosságot, melyeknek ugyan tétje nincs, ám segítenek karbantartani őt. Élete azonban nagy fordulatot vesz, mikor kiderül: következő ellenfele az egykori nehézsúlyú világbajnok, Mason "The Line" Dixon lesz. Élete ismét a média és a figyelem középpontjába kerül.

A filmet december elején kezdik forgatni Los Angelesben. A rendező maga a főszereplő, Sylvester Stallone lesz. Dixont a hírek szerint Vin Diesel alakítja majd. A film jövőre, a Rambo 4-gyel együtt támad a mozivásznakon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • user1991 #10
    Nekem nagyon tetszet az első 5 rész remélem a következő is ilyen jó lesz!!!!
  • pappoli #9
    Én szurkolok Stallonenak. Én egész életemben beteg voltam, csak az ő filmjei éltettek.
  • Derapo #8
    Diesel egy kaki.Ha belerakják a filmbe akkor biztos a bukta.
    És már én is nagyon unom a kulawoodiii filmekot.
  • awender #7
    Hát ha Vin Diesel is szerepelni fog a filmben, akkor tuti bukás lesz a dologból, hiszen Sly-nak győznie kell, de Vin Diesel-t nem akarják veszteni látni a nézők...
  • mrzed001 #6
    Nem akarom elfogadni, hogy Swarci volt az utolsó akcióhős.
    Igenis csináljon Sly akciófilmeket, hozza vissza nekünk ezt a remek műfajt, mert már a t.kömön csordogál kifelé az a sok sz.r hollywoodi nyáltenger
  • 5i #5

    Igaz! Főleg, ha egy Diesel-motor áll vele szemben!
  • vg #4
    Nem biztos, hogy szép látvány lesz egy 60 éves boxolót látni, ahogy feltolják talicskán a ringbe...
  • Csudri #3
    D-Tox szerintem is jó volt és nekem a Get Carter is bejött, bár nem hasonlítható össze az eredetivel.
  • Macccy #2
    Kicst OFF:
    A D-Tox kinek nem teccett? Biztos a hülye amik nem bírták, mert nekem bejött ez a borongós stílus. És meg is volt kavarva ...
  • Inquisitor #1
    Jézusom. Sly biztos ezt akarja? :O