Ötvös Tibor

Szépségkirálynő az Indy 4-ben

Új szereplővel gazdagodott a készülő Indiana Jones 4 stábja. Az egykori szépségkirálynő Laura Dutta egy apró, ám annál jelentősebb szerepet kapott a filmben.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, a film előkészületei már korábban megindultak. A héten a Skywalker Ranchen tartott sajtótájékoztatón Rick McCallum elmondta, hogy Lucas szombatra befejezi a film forgatókönyvét, majd ezután jóbarátjával és a film rendezőjével, Steven Spielberggel összeülnek és elkezdik a helyszínek keresését.

A film szerepei közül eddig hármat osztottak ki. Harrison Ford visszatér Indiana Jones szerepében, Sean Connery újfent Indy édesapját alakítja majd, míg a modell Laura Dutta egy kisebb szerepben lesz látható. A jelenleg modellként dolgozó Dutta ügynöke elmondta, hogy a szerződést már aláírták, de egy kikötésük azért volt: ügyfele a forgatás közben Párizsba kell, hogy utazzon az ottani Fashion Week nevezetű rendezvény miatt.

A filmet 2007. július 1-én szeretnék a mozikba küldeni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci73 #12
    AnuluWork: A csapongó történet a legnagyobb hiba, ezt Inquisitor is jól látja: nekem az a rész sokalt be, ahol az ifjú Jones a '17-es pétervári forradalomba csöppent (teljesen hiteltelen).
  • izb #11
    Mesterről jót vagy semmit...
  • Inquisitor #10
    Amiért hiteltelenek a Leslie L. Lawrence könyvek.
    Mennyire hihető, hogy valakivel ÁLLANDÓAN ugyanolyan fura dolgok történnek?
  • AnuluWork #9
    Kezdjük újból? Miért volt idióta a Young Indy soroazat???
  • Laci73 #8
    Lehetséges hogy már az öregedő Indiana Jones-ra lesz szabva a film: nem fog ablakokon kiugrálni, vagy a legendás ostoros-átlendülés is elmarad (de a kalapomért visszanyúlok poén biztos itt lesz most is). Látvány biztosan lesz a filmben, és Spilberget ismerve a történet sem lesz csapnivaló (na jó, az idióta TV-sorozat most nem számít, bérmunka volt :)) Sean Connery szintén védjegy, az új nőcske pedig bájos is, nemcsak formatervezett (bár az eddigiek elég unalmasak voltak)
  • Factor_007 #7
    Az a helyzet, hogy Harrison Ford nélkül nem Indy az Indy. Szal nagyon jól tették, hogy kirángatták a tolószékből...
  • gery36 #6
  • Neakardtudni #5
    Ööö... nem lehetne inkább színésznőket rakni a filmekbe műbigék helyett?
  • GulaSoft #4
    Mi van mankós verekedés lesz? Csigákat kell elkapni benne, hagyják már szegény Ford bácsit. Minek kell kirángatni a kényelmes tolószékéből. Ott van a manus a Múmia filmből, pont ilyen szerepkre jó, van olyan jóképű és ráadásul, még egyedül tud felülni a lóra, és nem háttal.
  • CodeRed #3
    ....és 5 év múlva majd aztm ondjuk...-Ja!Van egy 4ik része is, de inkább nézd meg ezt a 3at mert ez az igazi!