SG.hu

A Lopakodó arca

Sam Shepard nem színész. Több mint negyven filmben játszott már, Oscar-díjra is jelölték, szerepelt egyebek között a Pelikán ügyiratban, a Kardhalban és A Sólyom végveszélyben című filmben, főfoglalkozásban azonban mégis egészen mással foglalkozik. Író, méghozzá az egyik legismertebb kortárs drámaíró, aki már a szakmájában elnyerhető legmagasabb kitüntetést, a Pulitzer-díjat is átvehette.

Egyetlen egyszer vállalt szerepet saját drámája előadásában. Harminc évvel ezelőtt egy estét bírt ki, másnap már be sem ment a színházba; olyan lámpalázas volt, hogy inkább szó nélkül elutazott a városból és cserbenhagyta a társulatot. Mégis folyton filmszerepeket vállal. Legutóbb a nyár egyik legnagyobb durranásnak ígérkező akciófilmjében, a Lopakodó (Stealth) című akciómoziban játszik fontos szerepet.



A Lopakodó a közeli jövőben játszódik: egy pilóta nélküli különleges vadászrepülőgép önálló életre kel, és akcióba lép. Amikor újságírók azt kérdezték Shepardtól, miért vállal ilyen szerepeket, a következőket mondta: "ha felkérnek egy ilyen szerepre, muszáj igent mondanom. Igaz, író vagyok, de hát ilyen az arcom. Ha én nemet mondok, ki játssza el ezeket a szerepeket? Talán Gary Cooper?"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!