Ötvös Tibor

Újabb folytatások a láthatáron

A rémálom nyara, avagy tudom, min fogsz félni jövő nyáron. Úgy tűnik a mostani horror-bukások nem rémítik el a stúdiókat a további filmekkel. Legutóbb a Viasztestek című Paris Hilton mellékszereplésével készült feldolgozás bukott el a nézők moziba csalogatásának kemény háborújában. „Ha nem megy egyediként, próbáld meg egy bejáratott címkével” – gondolhatták a Sony Pictures fejesei és újból harcba küldik két, sokat próbált katonájukat.

Folytatása készül a tini-horror Tudom, mit tettél tavaly nyáron-nak valamint az Árnyék nélkül című thrillernek is. Az előbbi a Sikoly mellett segített megteremteni a tini-horror műfaját és eddig két rész készült belőle. Sztárrá avatta Jennifer Love Hewitt-ot és Freddie Prince Jr.-t is, ám ők nem igazán hálálták meg ezt. A film készítői közül egyedül Sarah Michelle Gellar tudta megtartani – sőt, növelni – népszerűségét. A rendező Jim Gillespie egyetlen említhető alkotása a Sylvester Stallone főszereplésével készült D-Tox volt, ami szintén bukás volt. Az új részben a hírek szerint az első két rész készítőiből senki nem vesz részt.



Az Árnyék nélkül Paul Verhoven műve volt. A nagyon izgalmas thriller Kevin Bacon zseniális gonosz-alakítása maradt emlékezetes. De a folytatásban ő sem vállalt szerepet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!