Szekeres Viktor
Aviátor
Szép lassan Magyarországra is eljutnak az Oscar-díjra jelölt filmek. A heti magyar bemutatók egyike a Martin Scorsese által rendezett, 11 Oscar-díjra jelölt epikus életrajzi film, az Aviátor.
A film a manapság oly divatos és kvázi biankó Oscar-jelölést is jelentő elétrajzi filmek sorába illeszthető (ld. még Én Pán Péter (J.M. Barrie), Ray (Ray Charles)) - Scorsese célpontja a milliárdos, excentrikus, playboy Howard Hughes, aki anno a világ leggyorsabb embere volt. Persze még mielőtt a Carl Lewis rajongók elkezdenék kiegyenesíteni a kaszákat, hozzátenném, hogy Hughes különböző, általa tervezett repülő alkalmatosságok segítségével érte el sebességi rekordjait.
A fentiekből egyébként nyilván a film története is kiderül, hiszen Howard Hughes virágkorát, termékeny 20 évét kísérhetjük figyelemmel, amolyan "felemelkedése és hanyatlása" stílusban. Természetesen bepillantást kaphatunk a korabeli felső miliő életébe, megtudhatjuk, hogy milyen volt Hollywood az 1930-as években - Hughes ugyanis előszeretettel kereste színésznők társaságát -, sőt a kor rajongói megtudhatják azt is, hogy a politikusok motivációit már akkor sem feltétlenül a választók kegyében járás mozgatta.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Mit is várhatunk a filmtől? Bizonyos dolgokban az Oscar-jelölés nem szokott hazudni. A film tényleg nagyszabású, látványos, epikus (és egyéb ömlengő pozitív jelzők), Scorsese valóban felfújt egy nagy lufit és nagyszerűen feldíszítette. Belül azonban sajnos nem sok mindenre lel a moziba látogató. A mese üres és unalmas, csak a sokadszorra is elpuffogtatott tanulságpatronokkal van felvértezve - pedig biztos sokkal érdekesebb volt Hughes élete, csak a forgatókönyv a hangsúlyokat nem biztos, hogy a jó pontokra helyezte. Az epikus filmek rajongóinak felhördülésére, miszerint ez nem akciófilm, csak az lehet a válasz, hogy anno az Arábiai Lawrence nem fulladt unalomba, vagy ha a közelmúltban akarunk kutakodni, akkor érdemes Ron Howard Egy csodálatos elméjére gondolni, ami ugyanúgy életrajzi film (ráadásul sok hasonlóságot is mutat az Aviátorral) mégis ég és földnek tűnik a különbség.
Az eltérések ellenére az vesse az első követ Scorsesére, aki szerint nem igényes a produkció. Igaz, hogy az átlagos néző nem feltétlenül fogja elismerő csettintésekkel díjazni, hogy a jó öreg Marty minden kockát gondosan megtervezett, és az egyes években játszódó felvételeket az akkor használt technikai lehetőség fényében kreálta újra - ahol kell fakó színeket vagy korabeli szűrőket használt, ami igényes, remek rendezői koncepció -, de a nézőt még nem feltétlenül deríti jókedvre. A többi szakmunkásról (operatőr, vágó, díszlettervező, jelmeztervező) sem lehet sok rosszat mondani, mindegyik megkapta a maga kis szobrocskáját, sőt úgy hírlik, hogy az Amerikai Sofőrszövetség éves díjátadásán is Adrian Cannon kapta meg a díjat, az Aviátor forgatása alatt nyújtott sofőri teljesítményéért.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Színészi fronton sincs oka szégyenkeznie a filmnek. Leonardo DiCaprio sokadjára bizonyítja, hogy jó színész, arról pedig inkább a maszkmester tehet, hogy a színész kisfiús arca továbbra sem elég hiteles 40-es éveiben járó figurák makuláltlan interpretálására. Mindezek ellenére a DiCaprio által akcentussal és szúrós nézéssel felvértezett Howard Hughes más évben tuti hozta volna az Oscart, így azonban Leo kénytelen továbbra is az üres, direkt e célra fenntartott vitrint nézegetni. Cate Blanchett vitrinjének ellenben már csak az az egyetlen problémája, hogy vajon félig teli vagy félig üres. A Katherine Hepburn figuráját elég irritálóra vevő színésznő rajt-cél győzelmet aratott, persze a tavalyi Renée Zellweger siker óta kötelezőnek tartott akcentus itt is bejátszott a képbe.
A film mellékszereplők terén is hasít a nevekben: megjelent a forgatáson Kate Beckinsale is (hogy aztán rohanjon a télen bemutatandó Underworld 2 forgatására, hogy megint felvegye Selen bőrszerkóját), ott volt a B-film szerepekből kitörni vágyó Alec Baldwin, valamint a korengedményes epizód-Oscarra jelölt Alan Alda is, akit talán így 20 év távlatából sikeresen tört ki a MASH-beli Sasszem szerepéből. Pár másodpercre Jude Law és Gwen Stefani is feltűnik a színen, de kizárólag annyi időre, hogy Scorsese átadhassa nekik a fizetési csekket - utána mindketten balra el.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A lényeg, hogy aki szép filmet, aki tipikus Oscar-filmet akar látni az biztos nem fog csalódni, mint ahogy az sem, aki élőben nézte az Oscar-átadást, s még mindig nem állt helyre biológiai órája és csak aludni akar egy jót. A többiek inkább merengjenek el azon, hogy vajon miért az európai gyökerekkel rendelkező rendezők (Scorsese mellett ld. még mondjuk Roland Emmerichet vagy Wim Wenderst) készítik a leginkább hazafias, Amerika nagyságát megmutató filmeket.
A film a manapság oly divatos és kvázi biankó Oscar-jelölést is jelentő elétrajzi filmek sorába illeszthető (ld. még Én Pán Péter (J.M. Barrie), Ray (Ray Charles)) - Scorsese célpontja a milliárdos, excentrikus, playboy Howard Hughes, aki anno a világ leggyorsabb embere volt. Persze még mielőtt a Carl Lewis rajongók elkezdenék kiegyenesíteni a kaszákat, hozzátenném, hogy Hughes különböző, általa tervezett repülő alkalmatosságok segítségével érte el sebességi rekordjait.
A fentiekből egyébként nyilván a film története is kiderül, hiszen Howard Hughes virágkorát, termékeny 20 évét kísérhetjük figyelemmel, amolyan "felemelkedése és hanyatlása" stílusban. Természetesen bepillantást kaphatunk a korabeli felső miliő életébe, megtudhatjuk, hogy milyen volt Hollywood az 1930-as években - Hughes ugyanis előszeretettel kereste színésznők társaságát -, sőt a kor rajongói megtudhatják azt is, hogy a politikusok motivációit már akkor sem feltétlenül a választók kegyében járás mozgatta.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Mit is várhatunk a filmtől? Bizonyos dolgokban az Oscar-jelölés nem szokott hazudni. A film tényleg nagyszabású, látványos, epikus (és egyéb ömlengő pozitív jelzők), Scorsese valóban felfújt egy nagy lufit és nagyszerűen feldíszítette. Belül azonban sajnos nem sok mindenre lel a moziba látogató. A mese üres és unalmas, csak a sokadszorra is elpuffogtatott tanulságpatronokkal van felvértezve - pedig biztos sokkal érdekesebb volt Hughes élete, csak a forgatókönyv a hangsúlyokat nem biztos, hogy a jó pontokra helyezte. Az epikus filmek rajongóinak felhördülésére, miszerint ez nem akciófilm, csak az lehet a válasz, hogy anno az Arábiai Lawrence nem fulladt unalomba, vagy ha a közelmúltban akarunk kutakodni, akkor érdemes Ron Howard Egy csodálatos elméjére gondolni, ami ugyanúgy életrajzi film (ráadásul sok hasonlóságot is mutat az Aviátorral) mégis ég és földnek tűnik a különbség.
Az eltérések ellenére az vesse az első követ Scorsesére, aki szerint nem igényes a produkció. Igaz, hogy az átlagos néző nem feltétlenül fogja elismerő csettintésekkel díjazni, hogy a jó öreg Marty minden kockát gondosan megtervezett, és az egyes években játszódó felvételeket az akkor használt technikai lehetőség fényében kreálta újra - ahol kell fakó színeket vagy korabeli szűrőket használt, ami igényes, remek rendezői koncepció -, de a nézőt még nem feltétlenül deríti jókedvre. A többi szakmunkásról (operatőr, vágó, díszlettervező, jelmeztervező) sem lehet sok rosszat mondani, mindegyik megkapta a maga kis szobrocskáját, sőt úgy hírlik, hogy az Amerikai Sofőrszövetség éves díjátadásán is Adrian Cannon kapta meg a díjat, az Aviátor forgatása alatt nyújtott sofőri teljesítményéért.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Színészi fronton sincs oka szégyenkeznie a filmnek. Leonardo DiCaprio sokadjára bizonyítja, hogy jó színész, arról pedig inkább a maszkmester tehet, hogy a színész kisfiús arca továbbra sem elég hiteles 40-es éveiben járó figurák makuláltlan interpretálására. Mindezek ellenére a DiCaprio által akcentussal és szúrós nézéssel felvértezett Howard Hughes más évben tuti hozta volna az Oscart, így azonban Leo kénytelen továbbra is az üres, direkt e célra fenntartott vitrint nézegetni. Cate Blanchett vitrinjének ellenben már csak az az egyetlen problémája, hogy vajon félig teli vagy félig üres. A Katherine Hepburn figuráját elég irritálóra vevő színésznő rajt-cél győzelmet aratott, persze a tavalyi Renée Zellweger siker óta kötelezőnek tartott akcentus itt is bejátszott a képbe.
A film mellékszereplők terén is hasít a nevekben: megjelent a forgatáson Kate Beckinsale is (hogy aztán rohanjon a télen bemutatandó Underworld 2 forgatására, hogy megint felvegye Selen bőrszerkóját), ott volt a B-film szerepekből kitörni vágyó Alec Baldwin, valamint a korengedményes epizód-Oscarra jelölt Alan Alda is, akit talán így 20 év távlatából sikeresen tört ki a MASH-beli Sasszem szerepéből. Pár másodpercre Jude Law és Gwen Stefani is feltűnik a színen, de kizárólag annyi időre, hogy Scorsese átadhassa nekik a fizetési csekket - utána mindketten balra el.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A lényeg, hogy aki szép filmet, aki tipikus Oscar-filmet akar látni az biztos nem fog csalódni, mint ahogy az sem, aki élőben nézte az Oscar-átadást, s még mindig nem állt helyre biológiai órája és csak aludni akar egy jót. A többiek inkább merengjenek el azon, hogy vajon miért az európai gyökerekkel rendelkező rendezők (Scorsese mellett ld. még mondjuk Roland Emmerichet vagy Wim Wenderst) készítik a leginkább hazafias, Amerika nagyságát megmutató filmeket.
|
Aviator (The Aviator) amerikai-japán-német filmdráma, 170 perc, 2004 Rendező: Martin Scorsese Forgatókönyvíró: John Logan Operatőr: Robert Richardson Zene: Howard Shore Producer: Sandy Climan, Graham King, Michael Mann Vágó: Thelma Schoonmaker Leonardo DiCaprio (Howard Hughes) Cate Blanchett (Katharine Hepburn) Kate Beckinsale (Ava Gardner) John C. Reilly (Noah Dietrich) Alec Baldwin (Juan Trippe) Alan Alda (id. Ralph Owen Brewster) Ian Holm (Fitz professzor) Gwen Stefani (Jean Harlow) Jude Law (Errol Flynn) Willem Dafoe (Roland Sweet) |
