SG.hu·

Még az is lehet, hogy lesz Átkozott boszorkák 3

Még az is lehet, hogy lesz Átkozott boszorkák 3
Sandra Bullock már egy harmadik Practical Magic-filmről beszél.

Még be sem mutatták a Sandra Bullock és Nicole Kidman főszereplésével készített Átkozott boszorkák 2 (Practical Magic 2) című filmet, de előbbi már egy harmadik rész lehetőségéről beszél, illetve arról, hogy szívesen átadnák partnerével a filmben a stafétát. Persze ő is pontosan tudja, hogy erre csak egy siker esetén lesz lehetőség.

Sokáig úgy volt, hogy a film amerikai premierje szeptember 18-án lesz, azonban nemrég kiderült, hogy már korábban kihozzák a filmet, egész pontosan szeptember 11-én, így ez az új premierdátum. A rendezői posztra a stúdió Susanne Biert szerződtette, a projektre forgatókönyvíróként visszatért Akiva Goldsman, aki az eredeti alkotáson Robin Swicord és Adam Brooks közreműködésével dolgozott. 1998-ban a 75 millió dollárból készített film nem lett túl nagy siker a hazájában, hiszen csak 47 millió dolláros bevételt ért el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!