SG.hu·

Új stúdióhoz került az OpenAI történetét feldolgozó Artificial

Új stúdióhoz került az OpenAI történetét feldolgozó Artificial
A Sam Altmanról és az OpenAI viharos történetének egyik legemlékezetesebb fejezetéről készült Artificial című film új forgalmazóra talált, miután az Amazon váratlanul kiszállt a projektből. A produkciót végül a független filmes sikereiről ismert Neon szerezte meg, amely még az idei évben a mozikba kívánja küldeni az alkotást.

A döntés azért is keltett figyelmet Hollywoodban, mert az Amazon korábban maga rendelte meg és finanszírozta a filmet, majd éveken át támogatta annak elkészítését. Azonban a technológiai óriás időközben jelentős üzleti kapcsolatot épített ki az OpenAI-jal, ami sokak szerint érzékenyebbé tehette a vállalatot egy olyan film bemutatására, amely a cég egyik legvitatottabb időszakát dolgozza fel.

Az Artificial középpontjában Sam Altman áll, aki az OpenAI vezérigazgatójaként a mesterséges intelligencia forradalmának egyik legismertebb alakjává vált. A történet a vállalat működésének konfliktusokkal teli időszakát mutatja be, különös tekintettel Altman kirúgására, amelyet számos belső vita, vezetői feszültség és stratégiai nézeteltérés kísért, mielőtt ismét elfoglalhatta a vezérigazgatói széket. A filmben Sam Altmant Andrew Garfield alakítja, míg Elon Musk szerepében Ike Barinholtz látható. Musk személye azért is fontos része a történetnek, mert az OpenAI egyik társalapítója volt, később azonban látványosan eltávolodott a szervezettől, és azóta több alkalommal is nyilvánosan bírálta annak működését és üzleti irányát.

Most a Neon szerezte a film forgalmazási jogait, miután az Amazon úgy döntött, hogy értékesíti a produkciót. A tárgyalások részleteit ismerő források szerint a megállapodás jelentős megkönnyebbülést jelentett az alkotók számára, akiket váratlanul ért az Amazon döntése. A mintegy 40 millió dolláros költségvetésből készült filmet még 2023-ban hagyta jóvá az Amazon stúdiója és az idei évben már tesztvetítéseket is tartottak a kész alkotásból. A tervek szerint hamarosan bejelentették volna, hogy a film premierje a jövő áprilisi SXSW filmfesztiválon lesz.

Ehhez képest különösen váratlan fordulatot jelentett, hogy az Amazon végül mégis úgy döntött, megválik a filmtől. A vállalat közleményében úgy fogalmazott, hogy a film "jobban járna, ha egy másik stúdió mutatná be". A háttérben azonban sokan az Amazon és az OpenAI közötti üzleti kapcsolatok erősödését látják. A technológiai vállalat ugyanis idén 50 milliárd dolláros befektetést jelentett be az OpenAI-ba. A Neon számára ugyanakkor komoly lehetőséget jelent a produkció megszerzése. A stúdió az elmúlt években számos sikeres és kritikusok által elismert független filmet mutatott be, így várhatóan nagy hangsúlyt helyez majd az Artificial mozis premierjére is.

A film iránt már most jelentős az érdeklődés, hiszen nem csupán egy ismert technológiai vezető életének fontos szakaszát mutatja be, hanem bepillantást ígér abba a vállalati és emberi drámába is, amely az MI iparág egyik legfontosabb szereplőjénél zajlott.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!