SG.hu·

Megint halasztják a Michael Jackson-mozifilmet

Megint halasztják a Michael Jackson-mozifilmet
A gondok hatására inkább kettészedik a Michaelt.

A Michael Jackson életéről szóló Michaelt eredetileg április 18-án mutatták volna be Amerikában, azonban pár hónapja bejelentésre került, hogy a filmet mégsem nézhetjük meg akkor, hiszen halasztják a bemutatóját. Akkor az új premieridőpont: október harmadika lett, most viszont az derült ki, hogy a stúdió a következő pénzügy évre mozgatja el a filmet, ami 2027. áprilisában kezdődik, vagyis akár 2028-as premier is lehet belőle. Emellett jó eséllyel ketté is fogják szedni az alkotást.

Mint arról már beszámoltunk, mindennek az oka egy banális probléma, ami miatt a film záró harmadát kvázi ki kell dobni és újraírni, valamint -forgatni azt, ugyanis a 150 milliós film keretét egy bizonyos Jordan Chandler vallomása adja, akinek vallomása alapján 1993-ban nyomozás indult az énekes ellen - az akkor 13 éves fiú molesztálással kapcsolatos vádjai elég komoly sajtóvisszhanggal jártak, valamint egy 20 millió dolláros vádalkut eredményeztek. A Jackson-hagyaték által támogatott film az énekest természetesen naiv áldozatnak, a fiút pedig pénzéhesnek mutatja be, azonban nemrég kiderült, hogy korábban a Jackson-hagyaték megegyezett abban Chandler képviselőivel, hogy soha, semmilyen formában nem fogja dramatizálni sem őket, sem a történetüket, és erről a hagyaték elfelejtette tájékoztatni a filmeseket, akik a történetszálra építették filmjüket.

A Lionsgate filmjét Antoine Fuqua rendezte, akit sokan olyan ikonikus film alapján ismerik, mint a Training Day, de készített kommersz akciókat is, mint a The Equalizer, és ő jegyezte a Will Smith-féle Emancipationt. A forgatókönyvet a háromszoros Oscar-jelölt John Logan írta, a producer pedig az a Graham King, aki a Bohemian Rhapsodyn is dolgozott, az íróval pedig a Scorsese-féle Aviátoron. A film főszerepét Jaafar Jackson alakítja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!