Szekeres Viktor
Jön az új Miami Vice
Megint nekifutnak a Miami Vice adaptálásának.
Legutóbb 2017-ben lehetett arról hallani, hogy lesz új Miami Vice-film, akkor mi is megírtuk, hogy az amerikai NBC tévécsatorna elkezdte fejleszteni az akciókrimi-sorozat felélesztését, vagy rebootját, ha úgy tetszik. Az új projekt producerei között ott lett volna a Halálos iramban-sorozat csapatából Vin Diesel és Chris Morgan is. Ebből a projektből nem lett semmi, de most megint megpróbálkoznak egy filmmel, amit Joseph Kosinski rendezne Dan Gilroy szkriptje alapján, aki Eric Warren forgatókönyvét írja újra.
Az eredeti Miami Vice az NBC-n futott öt évadon át, 1984 és 1989 között Don Johnson és Philip Michael Thomas főszereplésével, a sorozat készítője Anthony Yerkovich volt, executive producer között pedig megtalálható volt többek között az a Michael Mann is, aki 19 éve egy nagyköltségvetésű mozis Miami Vice-rebootot rendezett. A Jamie Foxx és Colin Farrell főszereplésével készített film azonban elég nagy bukta volt, Amerikában mindössze 63 milliós bevételt termelt, és nemzetközileg is csak 100 millióig jutott, ami a 135 milliós költségvetés fényében édeskevés volt.