Szekeres Viktor

Alakul az Ocean's 14

Elkészülhet az új Ocean's-film.

Még 2023-ban írtuk meg, hogy amellett, hogy Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével George Clooney-ék előzményfilmet terveznek az Ocean's Elevennek, a folytatás terve sem került le az asztalról. Sőt Clooney egy interjúban elmondta, hogy el is készült már egy jó szkript, szóval nem zárja ki a negyedik rész elkészültét. A legújabb fejlemény pedig az, hogy a Warner stúdió már tárgyal David Leitch, rendezővel - korábban Edward Bergerről volt szó, de végül a vele való tárgyalások megfeneklettek. A tervek szerint a filmre visszatérne az eredeti szereplőgárda, legalábbis Brad Pitt, Matt Damon és George Clooney.

Az Ocean's-univerzum eddigi filmjei kifejezetten sikeresek voltak. Az 1960-as Frank Sinatra-klasszikus 2001-es feldolgozása, az Ocean's Eleven Amerikában 183 millió dollár bevételt hozott, míg Amerikán kívül 267 milliót. A 2004-es folytatás, az Ocean's Twelve hazájában 125 millióig jutott el, nemzetközileg pedig 237 millióig, míg a 2007-es Ocean's Thirteen 117 milliót hozott Amerikában, és 194 milliót azon kívül. A franchise-t a 2018-as Ocean's Eight élesztette fel, mely Amerikában 140 millió dollárral pipálta le a 2. és a 3. részt, viszont világszerte 158 millió dollárral alulteljesített.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!