Szekeres Viktor

A jelenlegi legsikeresebb hollywoodi rendező bejelentette új filmjének premierdátumát

Sokaknak már az is elég, hogy Jordan Peele új filmmel jelentkezik.

Jodan Peele Twitterén bejelentette, hogy 2026. október 23-án fogja a Universal bemutatni a legújabb filmjét a Get Out, az Us és a Nope után. A filmről természetesen semmit sem lehet tudni, sem a címét, sem a történetét, csak azt lehet sejteni a premier időpontjából, hogy ismét horroros lesz. És persze az még biztosra vehető, hogy az (amerikai) sikere garantált - vagy legalábbis, hogy a nyitóhétvégéjén rengetegen látni fogják.

Sokszor leírtuk már, hogy Amerikát és a világot a folytatásfilmek hódítják meg, valamint az adaptációk, rebootok és feldolgozások. Azért, mert a nézőket igazából ezek érdeklik, a nézők nem szívesen kockáztatnak, és pont azok, akik leginkább ágálnak a trend ellen, nézik legnagyobb lelkesedéssel a nem eredeti alkotásokat, miközben a hetente bemutatásra kerülő jó pár eredeti produkcióra rá sem bagóznak. Jordan Peele pedig jelenleg az eredeti filmek egyik legnagyobb szószólója rendezőként, és ennek ellenére rekordgyorsasággal került azon filmesek körébe, akiknek a nevével el lehet adni egy produkciót, mint Christopher Nolan, Quentin Tarantino vagy M. Night Shyamalan esetében.

A komikusként befutó Peele (aki a Key & Peele egyik főszereplője volt) 2017-ben elég komolyan letette névjegyét, hiszen a Get Outtal egy hatalmas közönség- és kritikai sikert elérő horrort készített, és a 2019-es Us-szal mindezt meg tudta ismételni, bár eggyel kisebb kiadásban. Mindkét film a premier évében az egyik legtöbb bevételt hozó eredeti alkotásnak számított az amerikai mozikban: előbbi hazájában 176, a világ többi részén 79 milliós bevételt hozott 4,5 millió dolláros költségvetésből, míg utóbbinak 175 millió jött össze Amerikában és 80 millió nemzetközileg, igaz, a film már 20 millió dollárba került. Ezek után nem volt meglepő, hogy a Nope is nagy siker lett, de ezúttal közel sem akkor, mint az előbbiek: a magasabb, 68 milliós büdzsé persze így is bőven jövedelmezővé tette: Amerikában 123 millió, világszinten pedig további 48 millió dollár folyt be a vetítésekről. A három filmje sorban 33, 71 és 44 milliós nyitóhétvégét produkált, ennyit ér Peele puszta neve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!