Szekeres Viktor

Az első nagy hír az új Predator-filmről

Főszereplőt kapott az új Predator.

Februárban derült ki, hogy a Prey című Predator-film minden szempontból meglepően nagy sikere és nagyszerű fogadtatása után a 20th Century stúdió nem akarja elengedni a franchise-t és újabb önálló filmet készít a Ragadozó-sorozathoz, amit ismét csak Dan Trachtenberg ír (Patrick Aison közreműködésével) és rendez, a címe pedig Badlands. Az idei forgatás előtt pedig már el is kezdték a castingot, és a napokban kiderült, hogy Elle Fanning lesz a főszereplő - legalábbis a Deadline erről értesült, és a stúdió természetesen ezt nem kommentálta.

A történetről még nem lehet tudni semmit, és még az sem tiszta, hogy ez is a Hulura fog-e érkezni, vagy mozis premiert kap. Az új film egyébként összességében már a hatodik rész lesz és a nyolcadik Predator-jelenés, hiszen az 1987-es és 1990-es klasszikusokat előbb két Alien Vs. Predator film követte 2004-ben és 2007-ben, majd az Antal Nimród-féle Predators 2010-ben. Az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készített film és a közvetlen folytatása Amerikában 60 és 31 millió dollárt termelt, a két Alienes darab pedig 81 és 42 millió dollárt, míg a Ragadozók 52 milliót. Nemzetközileg már sikeresebb volt a franchise, hiszen a 39 és 26 milliós bevételek után az újkori részek sorban 92, 87 és 75 millió dollárt hoztak Amerika határain kívül. A 2018-as próbálkozás Shane Black rendezésében nemzetközileg a legsikeresebb volt 110 milliós bevételével, Amerikában viszont csak 51 milliót hozott. És ezt követte a streaming rekordokat döntő Prey.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Azt akartad írni, hogy alig nézel normális és valóban élvezhető filmeket, ami természetesen előfordul, ha az ember rosszakat választ ki, mert nincs jó ízlése vagy rosszul ítél a reklámok alapján. Válassz olyanokat, amik tetszenének neked. Szerencsére tele vagyunk szuper filmekkel (csak az elmúlt 9 napban 2 vagy 3 remek jött, köztük mozis premier is volt), a kulcs mindig az, hogy megnézed-e őket. Ha nem látsz jó filmet, akkor az nem a filmek hibája.

    Egyébként valamit félreértettél szerintem. A sikeres és a jó két külön fogalom, nem feltétlenül egyeznek.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2024.06.06. 05:18:00
  • Kotomicuki #1
    Gondolom, azért volt "sikeres" a legutóbbi, mert már alig készülnek normális, valóban élvezhető filmek és vmit nézni kellett a túl hosszúra nyúló uborkaszezonban..., és ennél csak még rosszabbak voltak porondon.

    ...meg, ahogy süllyed az alkotói színvonal, úgy esik az igényesség is a jóra és zsák a foltját...