Ötvös Tibor

Godzilla: Minus One - végre magyar szinkronnal

A legnagyobb csendben és titokban tette elérhetővé a Netflix az utóbbi évtized legjobb szörnyes filmjét, mely valóban minden előzetes várakozást felülmúl.

A Godzilla Kong ellen második részében már szóba került, hogy a japánok összekapták magukat és megmutatták a világnak, mégis hogyan kell kezelni egy ekkora ikont és méltó módon bánni vele. A Godzilla: Minus One tavaly került a szerencsésebb országok mozivásznaira és eddig nagyon úgy tűnt, hogy hazánk kimarad minden módon abból, hogy megnézhesse Yamazaki Takashi művét. De szerencsére ez nem így történt és a legnagyobb csendben a Netflix felületére felkerült a film, 4K-felbontásban, magyar szinkronnal.


Koichi Shikishima kamikaze pilótaként indult bevetésre egy elvesztett háborúban, Japán oldalán, de végül nem végezte el a feladatát és ezzel a tudattal nehezen birkózik meg a háború által megtépázott országban. A lelkiismeretével küzdő férfi ezen a bevetésen találkozik először Godzillával, majd hazatérve egy aknaszedő hajón helyezkedik el lövészként. Közben egy asszony és egy kisbaba is az élete részévé válik, miközben a hatalmas szörny elindul Tokió felé.

Bármelyik korábbi Godzilla filmet is nézem (most nem a japán kiadásokról van szó, mert azokból csak gyerekkoromban láttam egy párat), a legtöbbnél a lényeg a szörnyetegen és a CGI-pusztításon volt. A Minus One azonban azzal húzza a legnagyobbat, hogy Godzilla, mint egy háttérben lévő fenyegetés jelen van ugyan, de mi végig a szereplők drámája miatt izgulunk.


A forgatókönyv ugyanis egész egyszerűen zseniális karaktereket alkotott meg. Shikishima áll a középpontban, akinek a szenvedése a hazaszeretet kontra józan ész és az ezzel járó megbánás kapcsán remekül van megírva és Ryunosuke Kamiki tökéletesen tudja átadni, akár egyetlen pillantásával is azt a fájdalmat, ami szép lassan felemészti. Mellette ott van a nő, Noriko Oishi, aki a háború végén egy talált babával költözik be főszereplőnk életébe és próbálja támogatni illetve megérteni a férfit. Minami Hamabe játéka gyönyörű és a két színész azon szereplők közé tartoznak, akik nem hatalmas gesztikulálásaikkal próbálnak karaktereket teremteni.

A többi színész is megteszi a magáét, de a két főszereplőn múlt minden és szerencsére mindkét színész mindent beleadott. Olyan érzékeny alkotást nyújtanak, hogy mindenki mást elhomályosítanak. A film harmadik szereplője pedig maga Godzilla, aki nem szerepel túl sokat a filmben, de a jelenléte folyamatosan érződik. Mint egy háborús fenyegetés, úgy kerül egyre közelebb az amúgy is megtépázott Japán partjaihoz a szörnyeteg és vele az a kihívás, amit az ország nem képes megugrani.


Godzilla megvalósítása minden eddiginél jobban sikerült. A grafikusok az eddigi legrealisztikusabb szörnyet hozták létre, pedig nem álltak 100 milliók a készítők számláján ahhoz, hogy mindent zöld háttér előtt vegyenek fel. Ennek ellenére a rombolás láttán a Godzilla Kong ellen második része elbújhatna szégyenében, a hajós üldözés pedig talán az utóbbi évek legizgalmasabb filmes jelenete.

A lerombolt ország képe, a drámai veszteségek bemutatása és a kilátástalanság árnya lebeg a szereplők feje felett és ez nagyon hamar átragad a nézőkre is. A végső megoldás pedig egészen eredeti és nagyon feszült végkifejletet okoz. A Godzilla Minus One egy szinte tökéletes dráma, mely akkor is működne, ha "mindössze" egy katona tragédiáját látnánk. De így, Godzillával kiegészülve megszületett az utóbbi évtized legjobb szörnyes filmje és a Netflixnek nagy köszönet, hogy mi is megnézhetjük. De a hazai forgalmazóknak nagy fekete pont, mert a Minus One egy IMAX vásznon... na, az lett volna a tökéletes filmélmény. De így is 9,5/10

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Godzilla: Minus One (Godzilla Minus One)
szinkronizált, japán akciófilm, 125 perc, 2023
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Takashi Yamazaki
Forgatókönyv: Takashi Yamazaki
Operatőr: Kőző Shibasaki
Producer: Gő Abe, Shűji Abe, Minami Ichikawa, Kazuaki Kishida
Vágó: Ryűji Miyajima

Minami Hamabe (Noriko Oishi)
Ryunosuke Kamiki (Koichi Shikishima)
Sakura Andő (Sumiko Ota)
Munetaka Aoki (Sosaku Tachibana)
Kuranosuke Sasaki (Seiji Akitsu)
Yuki Yamada (Shiro Mizushima)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #6
    "Ha godzilla filmet néz az ember akkor arról szóljon és ne hogy közben mit szarakodnak "
    hát ott a Monarch. Ami ügye a szörnyekről szólt volna, és az egész évadban minimális volt a szőrnyek jelenléte.
    Ez a régi Godzilla filmeket hozta + bemutatta a motivációkat. Ezek pl. az amcsi Godzilla filmekből nagyon hiányoznak. Amikor eljutunk oda, hogy a Godzillálra jó pár filmben valami hősként tekintenek (lásd pl. Godzilla 2014-es kiadását), akkor ott már komoly baj van a lény értelmezésével. Itt legalább az volt amit eredetileg szántak neki: egy igazi dúvad. Az emberi részek bemutatásával meg a néző képes jobban kötődni a karakterhez és nem csak egy valaki lesz a vásznon, akit legyak az ellen. De az is igaz, hogy a távol keleti filmeknek van egy jellegzetes világa, ez valakinek bejön valakinek nem. De pl. a Kör esetében is az eredeti messze jobb ,mint az amcsi verzió...
  • Pontiac2 #5
    nagyon gáz lett. Sok a piti szarakodás benne, sokszor bele kellett tekernem mert annyira unalmas volt. Látszik keleti film mindnek ugyanaz az apró szöszölős vonszolás a hibája.
    Ha godzilla filmet néz az ember akkor arról szóljon és ne hogy közben mit szarakodnak az emberek és azt is elnyújtva elunalmasítva az egészet. Soha többet nem nézek keleti filmet mindegy hogy japán kínai, koreai csak vágott szeműek ne legyenek benne.
  • inkvisitor1978 #4
    Valamivel csak meg kellett ölni. Olyan masszívan erős lett, hogy nerfelés nélkül nem lehetett elbánni vele. De azért a lla kristályos valamivé szétesés erős volt.
  • Csaba161 #3

    Nos, a vége nagyon hálivúdira sikerült...
  • Macropus Rufus #2
    Nekem bejött a film. Anno elég sok Japán Godzilla filmet néztem. Totál hozta azt a feelinget, amit azok. A kinézete meg 1:1-ben az volt amint az eredeti Gozilláé. Tetszett az is, hogy ez a Godzilla nem sz@rozott sokat, ha hentelni kellett. Mind a régi filmekben. Szóval nálam nyerő volt.
  • Danecay #1
    Nos hát én vártam, meg is lepett, hogy felkerült Netflixre. Meg is néztem iziben, miközben mostanában szinte alig nézek korábban még nem látott filmeket, mert egyszerűen nem nagyon van rá időm, így ha valamit kapcsolok, az is csak a háttérben meg. Engem ezek a mostani hollywoodi Godzilla filmek eleve nem érdekelnek. Eléggé nagy volt a hype, és jók voltak a kritikák, de én azért felemás érzésekkel álltam fel a film után. Persze példaértékű az ennyi gázsiból készólt film, ahol még a VFX is rendben van, de akkor is. Lehet én nem tudtam elvonatkoztatni a Japán mivoltától a filmek, pedig nem ért váratlanul, de a végére azért mégis azt mondtam, hogy na ne már!