Szekeres Viktor
Itthon kemény korhatárt kapott a Mad Max: Furiosa
Csak 18 éven felülieknek ajánlják a Furiosát.
A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Az idei évben már jó pár 18-as billogot kapó film került a mozikba, és ezek sora most ismét gyarapodott eggyel.
A Furiosa: Történet a Mad Maxből (Furiosa: A Mad Max Saga) című George Miller-film természetesen mindenhol komoly korhatárt kapott, s itthon, a forgalmazó előzetes ajánlásával szemben a legmagasabb kereskedelmi besorolást kapta (az X már nem tartozik ide). Ahogy azt már többször is leírtuk korábban, a Mad Max-univerzumban játszódó filmben a hatalmas sikerű Mad Max: Fury Road egyik közönségkedvenc karakterének előtörténetét ismerhetjük meg, akit Charlize Theron után Anya Taylor-Joy alakít.