SG.hu·
Izgalmas ötletre épül a John Wick 5

A készítők fejében már körvonalazódik az új John Wick.
Tavaly áprilisban írtuk meg, hogy a Lionsgate a CinemaConon bejelentette, hogy lesz John Wick 5, ráadásul Keanu Reeves is vissza fog térni rá. Ezt persze már többször megírtuk, de akkortól számított hivatalosnak az információ. Ennek kapcsán most annyi újság van, hogy a Lionsgate-et vezető Adam Fogelson elmondta, hogy izgalmas ötletet találtak ki a filmre, valamint az is kiderült, hogy az animált előzményfilm még az ötödik rész előtt bemutatásra kerül.
A rendező, Chad Stahelski 2024-ben is megnyilvánult a John Wick 5 kapcsán. A The Hollywood Reporter Behind the Screen című podcastjában elmondta, hogy nagyon hízelgő, hogy a stúdió és a nézők is újabb epizódot akarnak, és elárulta, hogy Keanu Reeves-szel minden forgatás után úgy érezték, hogy nagyon szívesen dolgoznának együtt egy újabb filmen. És most főleg azért is hajlik rá, mert egyértelmű, hogy a nézők követelik az ötödik részt, nem csak a stúdió akarja a dolláresőt.