Szekeres Viktor

Végre kiderült, mikor láthatjuk a Snowpiercer folytatását

Végre Snowpiercer-hír érkezett.

Azok után, hogy még be sem mutatta az amerikai TNT csatorna a Snowpiercer című tévésorozat harmadik szezonját, már be is rendelte a folytatását, a negyedik évadot, azonban 2022. nyarán kiderült, hogy az itthon Snowpiercer – Túlélők viadala címen ismert szériának a negyedik egyben az utolsó szezonja is lesz. A nagy kérdés az volt, hogy mikor, hiszen a Warner időközben leépítette a TNT csatorna eredeti szkriptelt portfolióját, így a nemszkriptelt műsorok mellett csak ismétléseket adnak, s ezért nem lehetett tudni, hogy mi lesz a Snowpiercer sorsa.

Nos, a napokban kiderült, hogy az AMC megvásárolta a Warnertől a széria jogait, így a negyedik szezon valamikor 2025-ben kerülhet képernyőre, ugyanis előtte természetesen az első három évadot is le akarja adni a csatorna, hogy szintre hozza nézőit. Mindez azt is jelenti, hogy itthon a Netflix is valamikor jövőre mutatja be a széria zárását.

Mint azt már korábban többször is leírtuk, a képregényes alapra építkező, és korábban filmes adaptációt is kapó története egy olyan világban játszódik, melyben egy kísérlet jégkorszakot idézett elő, ami szinte minden élőlény kihalását okozta, a túlélők pedig egy Föld körül közlekedő vonaton élik "életüket". Egy olyan helyen, ahol épp úgy jelen van az osztályharc, valamint a társadalmi igazságtalanságok, és a politika tétje a túlélés. Az eredeti főszereplők: Mickey Sumner, Jennifer Connelly, Daveed Diggs, Susan Park, Benjamin Haigh, Sasha Frolova, Katie McGuinness, Alison Wright, Annalise Basso, Sam Otto, Roberto Urbina, Sheila Vand és Lena Hall.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!