Szekeres Viktor

Még mindig dolgoznak a Préda 2-n

Még nem biztos, hogy lesz Prey 2.

Ahogy azt mi is megírtuk, a napokban jelentették be, hogy új Predator-film készül, így jogosan merült fel a kérdés, hogy mi a helyzet a Préda (Prey) tervezett folytatásával. Nos, a Deadline forrásai szerint a film még mindig a fejlesztés korai fázisában van, dolgoznak rajta, a tervek szerint a körítés hasonló lenne, és jó eséllyel Amber Midthunder is visszatérne főszereplőként, ami az első alkalom lenne, hogy egy Predator-film szereplője ismétel.

Az, hogy tervezik a folytatás persze nem csoda, hiszen a Prey nem elég, hogy minden idők legsikeresebb Hulus filmpremierje volt az első hétvégén megtekintett órák számát tekintve, hanem minden műfajt egy kalap alá véve is a legnézettebb produkció volt, tehát a sorozatokat is ideszámolva. Sőt, a Disney közlése szerint a Prey minden idők legnézettebb filmes premierje volt Latin-Amerikában a Star+ szolgáltatáson, illetve a Disney+-is a a Star címke alatt - ez utóbbi körbe tartozik bele Magyarország is, a Hulu filmjét itthon is a Disney+-on lehetett megnézni angol, magyar és akár komancs szinkronnal is.

Nem csoda, hogy a premier után nem sokkal már volt némi pletyka egy esetleges folytatás kapcsán, de első kézből származó értesülésig egészen tavalyig várnunk kellett. Akkor Dan Trachtenberg, a rendező a Playlistnek adott interjújában elmondta, hogy nem beszélhet arról, hogy lesz-e Préda 2, de azt elárulhatja, hogy "nagyon izgalmas" megbeszéléseket folytatott egy esetleges folytatás kapcsán a stúdióval, valamint az íróval, Patrick Alsonnal, miközben az első filmen dolgoztak, hogy mindenféle őrült dolgokon ötleteltek, és hogy ő azóta is folyamatosan agyal ezen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!