Szekeres Viktor

Csúnyán fognak beszélni a Madam Webben

Újabb Marvel-film érkezik, amiben lesz csúnya beszéd.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás a Madame Web volt, mely megkapta a PG-13-as plecsnit, ahogy az eddigi Marvel-mozifilmek is. Ez azt jelenti, hogy a 13 éven aluliak is megnézhetik nagykorú felügyelete mellett.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, azonban most nem sok mindent tudhatunk meg a filmről a bizottság szavai alapján, olyan az érzése az embernek, mintha a tagoknak nem nagyon lett volna kedve dolgozni a mozizást követően, hiszen nem elég, hogy szélsőségeket nem fogalmaznak meg, de még jelzőket sem használnak, mindössze annyit firkantottak a film címe mellé, hogy "akció/erőszak", és hogy "nyelvezet", de utóbbi sem kapott rövid ideig kitételt, mint a hasonló értékeléssel bíró The Marvels esetében. (Igen, a két film kapcsán mindössze egyetlen szó az eltérés az indoklások között.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!