Szekeres Viktor

Új Hit-Girl & Kick-Ass-trilógia készül

Három filmmel folytatódik a Kick-Ass.

Matthew Vaughn, a Kick-Ass rendezője bejelentette, hogy a Hit-Girl & Kick-Ass-franchise visszatér, ráadásul mindezt egy új trilógiávak fogja tenni. Sőt, a Damien Walters által forgatott School Fight már el is készült, és jelenleg is forog a második rész, a Vram, majd amikor annak befejeződnek a munkálatai, rögtön nekiállnak a Kick-Ass-nek, ami nagyon, nagyon meta lesz majd az ígéret szerint.

Fura jószág a Kick-Ass című képregényfilm, melynek első részét itthon Ha/ver címen láthattunk a moziban. A premiert elég nagy hájp előzte meg, hatalmas volt a várakozás, azonban Matthew Vaughn filmje csalódást keltő eredményt produkált a mozikban, Amerikában és a világ többi részén is csak 48 millió dollárig jutott. Persze mindez elegendő volt egy folytatás elkészítéséhez, azonban a Jeff Wadlow által rendezett második rész, annak ellenére, hogy az első epizódot remekül fogadta a közönség, még inkább leszerepelt, Amerikában csak 29, a világ többi részén pedig 32 millió dollárig jutott el.

2015-ben felmerült egy harmadik rész elkészítése, Vaughn akkor azt nyilatkozta, hogy nem elégedett a franchise állásával és egy előzménysztorin dolgozik, azon, hogy miképp lett Hit-Girl (Kis Dög) és Big Daddy (Vérprofi) Hit-Girl és Big Daddy. Valamint Vaughn abbéli reményét is kifejezte, hogy ha elkészülhet a Hit-Girl előzményfilm, annak esetleges sikere lehetőséget ad számára, hogy megcsinálhassa a Kick-Ass-sorozat harmadik epizódját is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • harmi2009 #1
    Szerintem tök jó volt. Nicolas Cage pedig kiejezetten jó volt.
    Ha nem hozta számokat akkor az csak azért volt mert az emberek nem tudták hova tenni.