Szekeres Viktor

Tom Cruise zokon vette, hogy nem kap elég IMAX-vásznat

Tom Cruise elég komolyan ki van akadva.

Tom Cruise elég komoly lobbihadjáratba kezdett a napokban, a Mission: Impossible - Dead Reckoning Part One sztárja és producere ugyanis, miképp arról a Puck értesült, elég vehemensen panaszkodik a Paramount stúdió vezetőinek (és másoknak) filmje IMAX-helyzete miatt. A Mission 7 a július 12-i premierje alkalmából ugyanis sikeresen foglalta le az IMAX-vásznak nagyját, azonban 21-én kerül mozikba Christopher Nolan Oppenheimerje, ami konkrétan az összes IMAX-vásznat lestoppolta magának három teljes hétre, és nem csak Amerikában. Ami azt jelenti, hogy Cruise majdnem 300 millió dolláros filmjét fogják kipöckölni a prémium termekből.

Cruise elkeseredettsége érthető, hiszen az IMAX-bevételek komoly részét képezik a bevételnek, és több millió, sőt, tízmillió dollár is lehet a különbség ekképp a bevételek között. És persze az IMAX hozzáállása is érthető, hiszen Christopher Nolan mondhatni IMAX-nagykövet, aki ezt a filmjét is teljes egészében IMAX-kamerákkal forgatta, márpedig ilyet ma már (még?) szinte senki nem vállal be rajta kívül, jó ha évi egy valódi IMAX-film készül.

Mivel az IMAX az amerikai nagyvásznak csak egyharmadát fedi le, Cruise a "ha ló nincs, a szamár is megfelel" elv alapján elkezdte a többi, nem IMAX prémium vásznat lefoglalni a filmjének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!