Szekeres Viktor

Rossz hír az Ikrek 2-ről

Nem tűnik valószínűnek az Ikrek folytatása.

Arnold Schwarzenegger a The Hollywood Reporternek adott interjújában elmondta, hogy az Ikrek (Twins) folytatásának szánt Hármasikrek (Triplets), amit jó ideje fejlesztett a Universal Pictures stúdió, bedőlt, nem lesz belőle semmi annak ellenére, hogy ő és Danny DeVito is visszatért volna rá. A színész mindennek okaként Jason Reitmant nevezte, aki apja, Ivan Reitman halála után nem foglalkozott a projekttel, aki nagyon össze akarta hozni. Hiába volt meg a költségvetés, Jason Reitman kijelentette, hogy sosem volt oda az ötletért.

Legutóbb 2021-ban írtunk a Hármasikrekről, amikor kiderült, hogy harmadik főszereplőként Tracy Morgan csatlakozik a komédiához, és akkor volt szó, hogy 2022. januárjában forogna a film Bostonban. Érdekesség, hogy a Dylan Dawson és Lucas Kavner által írt forgatókönyv koncepciója, valamint a Hármasikrek cím már több, mint egy évtizede megvolt, hiszen már 2012-ben is írtunk arról, hogy folyik a film fejlesztése - akkor még Eddie Murphy lett volna a harmadik főszereplő.

Annak idején egyébként az Ikrek egy szerény, 15 milliós költségvetésű film volt, mely 11 milliós első hétvégéje ellenére Amerikában 112 millió dollár bevételig jutott, s ehhez jött hozzá további 104 millió szerte a világon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!