Szekeres Viktor

Meg - Az őscápa 2: itt az előzetes

Megérkezett a Meg folytatásának előzetese.

A Meg tavaly nyáron forgatott második része, a Meg - The Trench megkapta első előzetesét. Az itthon augusztus harmadik bemutatásra kerülő folytatásfilmre természetesen vissza fog térni az első epizód főszereplője, Jason Statham, valamint a címbéli őscápa is.


Még 2019-ben derült ki, hogy visszatérhet a mozikba a film, akkor ugyanis Catherine Xujun Ying executive producer azt mondta, hogy már elkezdődött a második rész fejlesztése. A filmet Ben Wheatley rendezte, alapjául pedig Steven Alten második Meg-regénye, a The Trench szolgált. (Az író eddig egyébként 8 Meg-könyvet írt, a legutóbbi, nyolcadik kötet, címe a Meg: Purgatory volt.

Az, hogy folytatódott az elég komoly kínai tőkéből készített film, természetesen nem meglepetés, mert amellett, hogy Amerikában 146 milliós bevételével hatalmas siker volt, nemzetközileg még nagyobbat tarolt 385 millió dollárjával, amiből Kína 153 milliót szállított.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #5
    Egy bazinagy hal úszkál és eszik, mert éhes, és elpusztul ha nem. Mivel bazinagy dög sokat kell ennie, így nem aprójószágokat üldözne, hanem mélytengereken bálnákat. Ja és egy puskával lazán el lehet intézni. Nem akkora kaland, egy hal..de biztos marha látványos film lesz
  • Macropus Rufus #4
    Igazából aki hisztizni szokott az pl. te vagy. Képtelen vagy sértegetés nélkül írni bárkinek is, aki olyat ír ami neked nem tetszik vagy nem értesz egyet a véleményével.
    Gáz vagy öreg.

  • Macropus Rufus #3
    Hát ez valami nagyon gagyi. Az első elment. De ez?
    Olyan Sharnados. :D
  • kalapos01 #2
    Emberek, akiket zavar, hogy valami létezik, és süt belőlük a megvetés és lenézés, mert tudják, hogy ők különbek a pórnépnél.

    "tudtak nagy neveket ilyenre rávenni. "

    Isten ments, hogy feltételezzük, hogy a színészek marha jól érzik magukat munka közben, mert élvezik amit csinálnak! (Ezerszer inkább dolgoznék egy akciófilmen, mint egy egzisztencialista kamaradrámán, ahol minden reggel két óra öregsminkkel kell indítani. De mások vagyunk, ennek örülni kell, nem hisztizni, mint egy fürdős kurva.)
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2023.05.09. 15:08:59
  • repvez #1
    inkább hagyjuk az AI-ra a forgato könyv irást akkor legalább lehet valamire fogni ha valami szar, de itt ilyenre nincs mentség, hogy ez hogy lehetne jo film, ez ZS kat és régen az assylium csinált ilyeneket, nem tudom, hogy tudtak nagy neveket ilyenre rávenni.