Szekeres Viktor

Védelmező 3: itt a szinkronos előzetes

Magyarul beszél a The Equalizer új részének előzetese.

Általában azt szoktuk írni, hogy a szinkronos filmelőzetesek esetében, sem hangszereposztást, sem a fordítást nem kell feltétlenül véglegesnek tekinteni, hiszen a bemutatóig még sok minden változhat, nem tudni, milyen színész ér rá, illetve egyes mondatok, hogyan hangoznak kontextusban, és ez lehet, hogy most is megállja a helyét, hiszen A védelmező 3 csak ősszel kerül bemutatásra a mozikban idehaza. Íme a magyar nyelvű trailerje.


Denzel Washington tehát harmadszor is visszatér a mozivászonra Robert McCall szerepében A Védelmező 3-ban! Számára a The Equalizer volt az első olyan főszerep, aminek a folytatására visszatért, és az okokat nem kell részletezni. A siker ugyanis egyértelmű volt. Amellett, hogy viszonylag jó véleményeket kapott az akciómozi, anyagilag is jól teljesített: a 2014-es első rész Amerikában 102 millió dollárt hozott, Amerikán kívül pedig 91 milliót (55 milliós költségvetésből), míg a 2018-as folytatás szinte megismételte (102+88 millió dollár) ezt az eredményt hasonló büdzséből (62 millió).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!