Szekeres Viktor

Kikerült a netre Christian Bale sokak által várt Netflix-horrorjának első 6 perce

Így kezdődik a Halványkék szemek.

Sokak szerint az egyik leghatékonyabb marketinges fogás a filmek hosszabb részleteinek elérhetővé tétele. Annak idején először talán a Wanted kapott efféle promóciót, de azóta nem sok stúdió élt a lehetőséggel, pedig ha valakit beránt a film első tíz perce, az lehet, hogy jegyvásárlóként hozzájárul a bevételhez. Ráadásul az első pár perc nem is spoileres, szemben egy előzetessel, amit csak az fog megnézni, aki bizonytalan, hiszen miért akarná bárki is fix nézőként lelőni maga előtt az általa várt film csavarjait, szándékosan csökkenteni saját élményét.

Nemrég a Black Adam kezdését tette elérhetővé a Warner stúdió annak lakossági debütálása kapcsán, most pedig a Netflix a Halványkék szemek (The Pale Blue Eye) első hat percét osztotta meg azokkal, akik nem fizetnek elő a Netflixre, abban a reményben, hogy az majd jól berántja őket, meg akarják majd nézni a filmet, előfizetnek, és végül a platform kínálata meg is győzi őket a maradásról. A nyitójelenet itt nézhető meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!