Szekeres Viktor

Az Enola Holmes 2 nem döntött rekordokat

Némiképp csalódást keltően szerepelt az új Enola Holmes a Netflixen. Legalábbis nem robbantott.

Az Enola Holmes premierje előtt azt jósoltuk, hogy az lehet a Netflix eddigi legsikeresebb filmje, azonban végül csak az "egyik legsikeresebb" lett: az akkori mérőszámok alapján az Extraction 99 millió előfizetésről lett elindítva 28 nap alatt, a Bird Box 89 millióról, a Spenser Confidential 85 millióról, amit a 78 milliós Old Guard és a 76 milliós Enola Holmes követett. Azóta a Netflix váltott, és most már azt kommunikálja, hogy mit hány órán át néznek, és bizony ezek alapján lehet, hogy egyik említett filmet sem fogja megközelíteni a második rész.

Persze az Enola Holmes 2 önmagában még így is nagyon, nagyon sikeres, hiszen egy kosztümös filmről van szó, A-listás név nélkül, azonban a 64 millió órás nyitóhétvégét simán felülmúlta a pár hete bemutatott The School for Good and Evil (78 millió), és akkor az idei legnagyobb sikerekről, a The Adam Projectről (92 millió) és The Gray Manről (88 millió) ne is beszéljünk. Az EH2 inkább az olyan 55 és 60 millió óra között debütáló filmekhez volt közelebb, mint a Me Time, a Senior Year vagy a The Day Shift.

A nagy kérdés, hogy a nyitány után a film második hete hogy sikerül, hiszen egy dolog a kezdeti érdeklődés, és egy másik, hogy az milyen mértékben tart ki vagy esik vissza később. Miután a már említett The Gray Man és The Adam Project éppen az Enola Holmes-t szorította ki a tízes örökranglistáról annak 4. és 5. helyére felkerülve, most a 10. helyen a The Kissing Booth 2 áll 209 millió órányi megtekintéssel. Egy tizedik hely már nagyon jó eredménynek számítana, hiszen azt jelentené, hogy a régi filmnél jobb első hónapot hozott a második rész, bár ez valahol elvárás lenne, hiszen az első részre annak premierhónapja után még nagyon sokan rátaláltak, többek között 9,5 millió órával múlt héten is a legnézettebb filmek közé került vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #7
    "y húzónevet lehet csinálni csak úgy, hogy alátesznek sorban egymás után fél/egy tucat nagy költségvetésű szuperprodukciót és máris "ismertté" válik."

    Nem lehet. Nem elég, ha valaki hiperismert vagy imádják. Attól még nem fognak az emberek fizetni érte, hogy lássák. Példa kell? Ott van Vin Diesel, minden idők legsikeresebb filmjeinek egyikében, másikában van, hihetetlen sok közösségi követője van, de amint kijött a Halálos iramból egy Bloodshotot csinálni, a kutyát nem érdekelte.

    Eleve nem tudnak "alátenni" ennyi filmet senkinek érdem nélkül, de az, hogy egy színész embereket vigyen a moziba, nem elég a bulvár vagy a social. Nem mindegy, hogy a filmre vagy a színészre megy az ember. És nagyon kevesekre mennek el. Még az olyanok is kudarcot vallottak ezzel, mint Tom Cruise vagy Julia Roberts, hogy mondjak két patinás nevet, akik nem hiszem, hogy nagy húzónevek lennének.
  • Ellaberin #6
    Offtopik kiegészítve hozzátenném, hogy húzónevet lehet csinálni csak úgy, hogy alátesznek sorban egymás után fél/egy tucat nagy költségvetésű szuperprodukciót és máris "ismertté" válik.

    Fel nem tudnám sorolni mennyi ilyen "szupersztár" van, aki a játékával a büdös életbe se lett volna "húzó név", csak egyszerűen azzá tették a filmek. A jókor, jó helyen, jó hátszéllel - utóbbi a legfontosabb ;).

    És MBB-nél is ezt látom, hogy el kezdték alátenni a filmeket, mert a ST-ben is csak a szerepe határozta meg, hogy ő legyen a befutó. Ha a ST nem ér el akkora sikert, mint amekkorát, akkor kb. elsikkadna a milliónyi tehetséges és tehetségtelen közt. De láthatóan sztárt akarnak faragni belőle.

    Egy szó, mint száz, nagyon kevés tehetséges, valódi színész van a mostani filmekben. A sikerük általában a film sikere, aztán ezen vagy fel tudnak kapaszkodni vagy nem.
  • kalapos01 #5
    "Akinek tetszett az első, annak ez is fog. "

    Nekem az tetszett. Ez nem. Akkor most hazudtál? Mi ez az Isten-komplexus? Csak azért, mert neked tetszett a második rész, miért gondolod, hogy másnak is fog?

    "Amúgy is manapság szokás mindent IS fikázni,"

    Szerintem inkább az a szokás, hogy az emberek képtelenek olvasni és megérteni. Kit érdekel, hogy kinek mi tetszik? Kit érdekel most, hogy milyen lett a film? Milyen pontozásról beszélsz? Ki beszélt arról, hogy nem jó a film? Ki beszélt arról, hogy jó a film? Arról volt szó, hogy ki nézi meg a filmet. És nyilván az nézi meg, akinek tetszett az első. És a logikád alapján akkor a második mindenkinek tetszene. Ami nyilvánvalóan baromság.

    Lehet, hogy csak rossz hír alá kommenteltél, bár a hiszti akkor is indokolatlan, mert egyrészt manapság kis túlzással mindenki mindent 10/10-ezik, mindent imád, körül rajong, és régen pont ugyanúgy fikáztak ezerrel filmeket, csak lehet, hogy 2010 előtt nem éltél.

    De van erre megoldás, ha nem viselsz el másféle véleményeket, mint a tied, ne olvass, és nem fogsz stresszelni.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2022.11.16. 12:01:38
  • bunny #4
    Akinek tetszett az első, annak ez is fog. Akinek nem, ez se. Szerintem korrekt kis film lett, de nekem az első is tetszett a maga módján. Amúgy is manapság szokás mindent IS fikázni, nem menő azt mondani valamiről, hogy jó lett. Úgyhogy a pontozást magasról sz*rom le, van saját véleményem.
  • kalapos01 #2
    Az egy dolog, ha valaki ismert, piszok sok ismert színész van, de ha jönne a moziba egy MBB-film, akkor nem lenne sok ember, aki azért nézné meg, mert egy MBB-filmről van szó. Nagyon messze van a húzónévtől.
  • Ellaberin #1
    Azért Millie Bobby Brown eléggé húzó név lesz lassan. Ügyesen talpal a hölgyemény a celebritási ranglistán. (Ettől függetlenül nem nagy film, ez tény)
    Utoljára szerkesztette: Ellaberin, 2022.11.15. 14:54:57